Ahogy már évek óta megszokhattuk, idén sem maradtak a képzőművészet iránti érdeklődők nagyszabású, csoportos kiállítás nélkül. „Tavaszi szél vizet áraszt…” a tárlat címe a váci művelődési központ Emeleti Galériájában. A paravánokon váci és környékbeli műkedvelők alkotásai láthatóak. Bizton állíthatom, hogy nem volt még ekkora számú látogató a kiállítás megnyitóján.
Makkos Rozi énekelte el a Tavaszi szél vizet áraszt című, szinte mindenki által ismert népdalt. Az éneklésbe a közönség is bekapcsolódott, ami adott egy fontos érzelmi többletet a dalhoz, közösségi érzéssel telítődött a hatalmas kiállítótér. „Tavaszi szél vizet áraszt, virágom, virágom…” – így kezdődik a népdal. Ha körbenézünk a galériában, sosem látott bőséget tapasztalunk, ahogy Koltai-Dietrich Gábor művelődésszervező köszöntőjében is elmondta, soha ennyi alkotást nem adtak még be a tárlatra.
Áradnak az üzenetek, színek, formák a képekből. „…Minden madár társat választ, virágom, virágom…” – folytatódik a dalszöveg. Minden képzőművész olyan érzelmi állapotban van alkotás közben, ami egy, az időtől, tértől elrugaszkodott intenzív élmény. Szinte repülnek ilyenkor. Minden ilyen érzelmi kreatív szárnyalás, ami az eszközöket vezeti, abból a célból is valósul meg, hogy befogadóra talál. Tehát egy társra, aki – és mindenki másképpen – értelmezi önmagában a megtekintett művet. Ez egy nagyon szoros kapcsolat alkotó és befogadó között.
És hát lássuk be, van miből választani: „…Hát én immár kit válasszak, virágom, virágom. Te engemet, én tégedet, virágom, virágom.” Látva a kiállítási anyagot, a technikai sokféleségen túl szerteágazóak a képek témái. Vannak derűsebb, színesebb, könnyedebb képek, de találunk mélabúsabb, szomorkásabb „nehezebb” műveket is, mindenki megtalálja a saját lelkivilágához illőt. Ahogy a dalban is megjelenik ez: „Zöld pántlika könnyű gúnya, virágom, virágom. Mert azt a szél könnyen fújja, virágom, virágom. De a fátyol nehéz gúnya, virágom, virágom. Mert azt a bú földig húzza, virágom, virágom.” Így lehet tehát összekapcsolni a népszerű dalt a kiállítással.
A nemrégiben Vác Város Művészeti Díja kitüntetésben részesült Németh Árpád festőművész megnyitóbeszédében rámutatott, egyre inkább van igény a hasonló kiállításokra, szükséges, hogy minél szélesebb körben jelenjenek meg az emberek alkotómunkáikkal. A kiállítók nagy részének van kereső foglalkozása, de ezen túl van plusz igénye, hogy még valamivel az életét kiteljesítse. Ez a festőművész szerint egy ősi igény, ami mindig is benne volt az emberben, hogy valamilyen módon nyomot hagyjon maga után, emberi lényének legjavát tudja ilyenkor megmutatni. Fontos volt a régi időkben is, hogy a bennük lévő kreativitásnak teret adjanak. Németh Árpád kihangsúlyozta, hogy egyre inkább fontos az is, legyen igénye az embereknek megállni egy műalkotás előtt és elgondolkodni a látottakon. Arra is kitért, hogy sajnos az amatőr szót sokszor minőségi jelzőként szokták használni, holott nem erről van szó. Műkedvelésről van szó, műkedvelők az alkotók, azért készítik a műveket, mert éreznek valamiféle belső kényszert arra, hogy elmondjanak, megmutassanak valamit magukból.
Ahogy lenni szokott, a megnyitón díjak kerültek átadásra. Elsőként három olyan alkotó lett díjazva, akik kiállítási lehetőséget kapnak a Madách Imre Művelődési Központban. Ők Szvetlana Grisanceva, Fóris Nóra, Mucsi Erika, velük tehát a későbbiekben önálló kiállításokon találkozhatunk. További díjazottak vásárlási utalványokat vehettek át, amelyet a Váci Művészellátó boltban lehet beváltani. A harmadik díjat Gulyásné Szabó Zsuzsanna kapta, a másodikat Hangácsi István, míg az első díjat Falusi Bence vehette át.
A kiállítás április 26-ig tekinthető meg. (Fotók: Nagy Sándor) ♦