A Váci Rendőrkapitányság munkatársai a közelmúltban több személyt elfogtak a közbiztonsági ellenőrzések keretében. Püspökhatvanban április 7-én három testvér került rendőrkézre, akiknek a lakásán kábítószergyanús anyagot találtak. A drogteszt azt is megerősítette, hogy fogyasztották is a tiltott szert.
Az adatgyűjtést során az is kiderült, hogy a testvérek több embert megfenyegettek, így ezért is felelniük kell.
A 16, 19 és 22 éves fiatalokat előállították és kábítószer birtoklása és zaklatás miatt kihallgatták őket.
A település közbiztonságának megerősítése érdekében április 7-étől fokozott rendőri jelenlét tapasztalható, amely során eddig három embert körözés, két autóvezetőt járművezetéstől eltiltás miatt fogtak el. A rendőrök több embert feljelentettek, mert nem használták az autóban a biztonsági övet, valamint lejárt műszaki érvényesség, kötelező biztosítás hiánya és engedély nélküli járművezetés miatt is szabtak ki bírságokat.
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság továbbra is kiemelt figyelmet fordít a térség közrendjének fenntartására. ♦