magosfásokszemétvn

Szorgos önkéntesek a Magosfánál és a Bagolybükknél

A Magosfa Alapítvány 23 önkéntese, illetve az alapítványnál szakmai gyakorlatát töltő középiskolás, egyetemista mintegy 105 zsák (kb. 1,2-1,3 tonna!) hulladékot gyűjtött össze a váci, déli ártéri területen szombaton a TeSzedd! országos kampány keretében. Az eseményről Facebook oldalukon számolnak be. Ezúton ismertetjük a Bagolybükk Környezet- és Természetvédelmi Egyesület előző és a most hétvégén szervezett akcióját is.

A Magosfa Alapítvány önkéntesei munkájuk során azt tapasztalták, hogy igen rossz a helyzet a dunai ártéri területeken, még rosszabb, mint amire QField applikáció alkalmazásával előzetes felmérés során jutottak. Nagyságrendileg, 2/3-dal több szemetet gyűjtöttek össze, mint amire számítottak. Mint írják: „Ez minket erősebbé tesz, még 2 akciót tervezünk a következő 1 évben (vegetációs időn túl, 2025 őszén és 2026 tavaszán), és megtisztítjuk a kerékpárút – Gombás-patak – Duna – Harckocsiátjáró (kerékpáros pihenő) közötti ártéri területet és az Égető-szigetet.”

magosfásokszemét2vn

Az akció során találtak többek közt 2005-ös váci palackpostát, 1998-as szlovák mentolos rágó dobozát, ám szemét döntő többsége minimum 3-4 éves volt.

A kételkedőknek üzenik a természetvédők, hogy az akció nem csak egy természetvédelmi terület megtisztításáról szól, hanem ezzel hozzájárulnak ahhoz, hogy az itt található szemétből minél kevesebb káros anyag jusson be a természetbe, a Dunába. Az akcióval szolgálják az ivóvízvédelmet, hiszen többségében a Duna-menti, parti szűrésű kutakból kapjuk ivóvizünket, de a kerékpárosok, vízi turisták is kellemesebb környezetben tudnak tekerni, nem beszélve a dunai horgászokról és mindazokról, akik használják a Dunát és a part-menti területeket.

A Bagolybükk egyesület tapasztalatai

Az egyesület tagjai a kismarosi, Óhegyi úti TeSzedd! akcióról számolnak be. Mint Facebook oldalukon írják, 14-en gyűltek össze, ami egy ilyen kis településnél nagy szám, hárman jöttek Vácról. A csapat 35 zsák hulladékot szedett össze. De találtak két nagy kupac bútorlapot, fűnyírókat, gumiabroncsokat, melyeket a kismarosi önkormányzat szállít el.

bagolybükkszemétvn

„Mindezt nehezített terepen, élőlánccal adogattuk ki egy meredek szakadékból – patakmeder volt valaha, így is van nyilvántartva.” Főbb relikviák: barbifej, talajba olvadó hajával, igazi üveg Coca-Cola, 5 forintos tejeszacskó.”

bagolybükkszemét2
 

Az egyesület egy villám TeSzedd! akciót is rendezett Vácon április 10-én este 5-től, a helyi védettség alatt álló Kálvária-dombon és környékén, valamint Ódeákváron.

„Itt nem annyira gyűltünk egybe, aki ráért, szólt, megkapta a TeSzedd!-es zsákot már akár napokkal előtte és gyűjtött. Aztán letette a gyűjtőpontra. Ezeken a helyeken összesen 27 zsák szemetet gyűjtöttek az önkéntesek.” ♦