vác950patikákvn

Vác 950! – Érdekesség a 18. századi Vácról – A kikapós patikáriusné, avagy miért szűnt meg a polgári gyógyszertár a városban…

1764-ben halt meg Kolb János, váci patikus. Utódja a Brünnból – ma Brno – érkezett Kmoch János Ferenc lett. Az új patikus felesége Kolb Franciska, Kolb János özvegye, vagy lánya lehetett.  Kmoch jómódú lehetett, hiszen a patikát saját költségén rendezte be – olvashatjuk a Tragor Ignác Múzeum visszaemlékező sorozatának következő részében.

A tanult patikus a mesterségéből élt ugyan, de ahogyan több vácinak, neki is volt szőleje a város határában, Spinyérben, aminek az értéke 400 forintra rúgott. Mindez tisztességes megélhetést biztosított volna a család számára, azonban egyre súlyosabb gondjaik támadtak.

Az egyik problémát a konkurencia jelentette. Azt ugyan sikerült elérnie, hogy kereskedők ne árusíthassanak gyógyszereket, de az irgalmasrendiekkel már nem tudott megbirkózni, akik a város határában, a mai fegyház területén nyitották meg 1766-ban a patikájukat.

A másik probléma már személyes volt. Kolb Franciska ugyanis igen kikapós menyecske lévén, csalta az urát. A kettejük közti viszály pereskedésbe fordult, aminek nemcsak anyagi veszteség volt a következménye, de a hitelezők által szorongatott, felszarvazott patikusnak a munkától is elment a kedve.

1774 júniusában a patika állapotáról készült vizsgálati jegyzőkönyv már számos problémát feltárt, több készítményt ki kellett dobni, mert romlottnak, a betegekre veszélyesnek bizonyultak. A patikusnak ekkor még volt lehetősége a hibákat kijavítani. 1774 augusztusában újra megvizsgálták a patikát, és ez alkalommal is számos hibát találtak: féregrágta készítmények, kosz, por, piszkos patikaedények… Az adósságokkal küzdő Kmoch János már nem próbálkozott a patika rendbetételével, inkább elment Vácról.

1775-ben az irgalmasrendiek a főtérre költöztek az egykori papnevelde épületébe. Itt alakították ki a kórodájukat, a patikájukat, és itt volt a rendházuk is. Kreutzer Abdon irgalmas rendi perjel meggyőzte az illetékeseket, hogy a váci lakosság kiszolgálására elegendő egy patika is, az övék.

Polgári patika csak 1814-15-ben nyílhatott Vácott a mai Március 15. tér 19. számú épületben, ahol most a Tragor Ignác Múzeum Memento Mori kiállítását találjuk. ♦