kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)
strandszövetségvn

Fürdőágazati kihívásokról és fejlesztési irányokról tanácskoztak Nyíregyházán – Váci résztvevőkkel

A Magyar Fürdőszövetség 2025. május 13–14-én Nyíregyházán tartotta meg éves tavaszi közgyűlését, amelyen a váci uszodát és strandot üzemeltető Váci Sport Nonprofit Kft. képviseletében Gulyás Zoltán ügyvezető is részt vett.

A kétnapos szakmai esemény célja, hogy a hazai fürdők, uszodák és strandok vezetői személyesen is találkozhassanak, tapasztalatokat cseréljenek, és közösen keressenek megoldásokat az ágazat aktuális problémáira. Mint elhangzott, bár az elmúlt években stagnál a látogatószám, a költségek – különösen az üzemeltetési és bérkiadások – folyamatosan emelkednek, ami egyre nagyobb kihívást jelent a fenntartók számára.

Az elnökségi beszámoló szerint a fürdők átlagos belépőárait tekintve 2019 óta csaknem duplájára emelkedtek az árak. A legtöbb intézmény ugyan eddig nem emelt díjakat 2025-ben, ám a nyári szezonra sokan kénytelenek lesznek élni ezzel a lehetőséggel.

A résztvevők külön kiemelték a 2023 novemberében megjelent 510/2023. kormányrendelet hatásait is. A szabályozás számos új – sok esetben túlzónak ítélt – elvárást támaszt a fürdőszolgáltatók felé. Ezek között szerepelnek a gépészeti rendszerekre (víztisztítás, vegyszerezés), valamint a látogatószámhoz kötött vizesblokkokra, illemhelyekre vonatkozó szigorítások is. A változások minden hazai fürdőhelyet, így a váci intézményeket is érintik, és jelentős fejlesztési költségeket vonnak maguk után.

A szövetség tájékoztatása szerint az érdekvédelem továbbra is aktív, rendszeres egyeztetések zajlanak az állami szervekkel, hatóságokkal, annak érdekében, hogy a tagintézmények működése fenntartható maradhasson.

A közgyűlésen bemutatták a 2025-ös év országos fürdős programjait is:

Július 26-án rendezik meg a Strandok Éjszakáját – zenés, éjszakába nyúló programokkal;

Augusztus 23-án pedig visszatér az Országos Vízipisztoly Csata, amelyet tavaly Vácon is nagy siker övezett;

Az év során szaunaszeánszokkal is készülnek, hogy népszerűsítsék a szaunázás egészségügyi előnyeit.

Szó esett a SZÉP-kártya idei változásairól is: az újonnan bevezetett „Aktív Magyarok zseb” kifejezetten sportoláshoz és mozgáshoz köthető szolgáltatásokra használható fel, így remélik, hogy ez új vendégkör bevonzását is elősegíti majd.

– Számos hasznos gondolatot, ötletet vihettünk haza Nyíregyházáról. A fürdők és strandok adottságai eltérőek, de a céljaink közösek: vendégeink elvárásainak maximálisan megfelelve, a jogszabályi előírásokat betartva biztosítani számukra a pihenés és az aktív kikapcsolódás lehetőségét – fogalmazott Gulyás Zoltán, a Váci Sport Nonprofit Kft. ügyvezetője. ♦