Hiába volt borús az égbolt és időnként csepergett az eső, a váci Ligeti-tó partján szombat délelőtt mégis vidám gyermekhangok töltötték meg a levegőt. A Dunakanyar Szíve Egyesület és a Váci Dunai Sporthorgász Egyesület közös szervezésében megvalósult Sajdik Ferenc Gyermek Horgászversenyre idén is sok lelkes kis pecás érkezett szülők és nagyszülők kíséretében.
A 6–15 éves korosztály számára meghirdetett verseny célja az volt, hogy a gyermeknaphoz kapcsolódva a legkisebbek is megismerkedhessenek a horgászat örömeivel – és nem utolsósorban egy kellemes napot tölthessenek együtt a természetben. A gyülekező és sorsolás után 9 órától kezdődött a horgászat, amely során bár a nagyobb halak most inkább elbújtak, a kisebbek kíváncsian haraptak rá a csalira. A verseny végén minden résztvevő ajándékkal térhetett haza – így senki sem maradt üres kézzel.
A gyermekeket nemcsak a halfogás, hanem az élmény és a közös időtöltés is motiválta: pocsolyákban ugráltak, esőkabátban nevettek, és a parton ülve ismerkedtek a természet tiszteletével, a türelemmel és a versenyszellemmel. A rendezvény nemcsak a halakról, hanem a közösségről és az örömteli gyermekkorról is szólt.
A Dunakanyar Szíve Egyesület ezzel a rendezvénnyel is bizonyította, hogy a közösségi élmények, a természet közelsége és az aktív együttlét meghatározó részei lehetnek a városi gyermeknapnak. A Ligeti-tó partján született mosolyokat pedig sokáig őrizni fogják azok a kis bajnokok, akik aznap, egy esős májusi napon, bálnányi jókedvvel pecáztak együtt. ♦