Összefogtak a budapesti Zeneakadémia mesterdiplomára készülő növendékei. Közel ötven hallgató, élükön a váci Pellet Sebestyénnel, egy autista gyermekeket segítő alapítványnak gyűjtenek támogatást diplomakoncertjeik alkalmával.
2021-ben készítettem az első interjúmat Pellet Sebestyénnel. Akkor a beszélgetés apropóját az adta, hogy a fiatal váci zongorista épphogy csak hazatért Los Angelesből, ahol egy rangos nemzetközi megmérettetésen két kategóriában is megszerezte az első helyet, és a szintén nívós weimari Liszt Zongoraversenyre készült. Sikerei, ambiciózus célkitűzései, valamint külföldi tanulmányainak tervezgetése már akkor is izgalmas témákként szolgáltak, érthető tehát, hogy nagy örömmel fogadtam mostani megkeresését is. A diplomakoncertjére készülő helyi művész ezúttal egy nem mindennapi jótékonysági kezdeményezésre hívta fel a figyelmemet, amelyet korábbi mestere megsegítésére hívott életre. Így most erről, valamint pályájának alakulásáról kérdeztem őt.
Mesélnél a „Mesterdiplomások a Világom Alapítványért” kezdeményezésről? Hogyan született meg az ötlet, hogyan jött létre a Zeneakadémián ez az összefogás? És mi a koncertsorozat célja?
„Fejérvári Zoltán, aki a magyar klasszikus zenei élet prominens szereplője, világhírű magyar zongoraművész, körülbelül fél évvel ezelőtt közzétett egy posztot a Facebookon, ami elég nagy port kavart. Már korábban is tudtuk sokan, hogy az egyik gyermekük autista, de azt nem, hogy ennyire súlyos a helyzet. Sajnos ahogy kamaszkorba lépett, elkezdte bántalmazni a szüleit, és emiatt nagyon nehéz családi helyzetbe kerültek. Már mindent kipróbáltak, egészen a falig elmentek, de nem nagyon találtak megoldást. Ez az egész ötlet, hogy mi, zeneakadémisták összefogjunk, onnan indult, hogy nekem Fejérvári Zoltán volt a tanárom – Bázelben tanított két évig. Amikor én olvastam ezt a hírt, mint sok más embert, engem is nagyon mélyen érintett, és sokáig fájt a tehetetlenség, hogy nem tudom, hogyan segítsek neki.”
Innen jött a jótékonysági koncert ötlete?
„Igen. Amit még érdemes tudni, hogy ők már azelőtt, hogy ez a családi tragédia bekövetkezett volna, létrehozták a „Világom Alapítványt”. Ennek az a lényege, hogy összefogott több olyan család, ahol autista gyermekek élnek. Az alapítvány célja, hogy felépítsenek egy olyan helyet a gyermekeik számára, ahol több ilyen sorsú fiatal is boldog, önálló felnőtt életet tud majd élni. Amikor én megtudtam ezt az egész helyzetet, arra jutottam, hogy az ügy érdekében becsületkasszássá tehetném a Zeneakadémia Nagytermében megrendezendő diplomakoncertemet. Aztán tovább gondoltam: rajtam kívül még van vagy 60–70 másik diplomázó is, akiket be lehetne vonni. Fel is vettem velük a kapcsolatot, és végül körülbelül 50-en csatlakoztak. Így az ő diplomakoncertjeik is mind becsületkasszás formában fognak megvalósulni.”
Szóval voltaképpen a te ötletedből kiindulva indult el ez a koncertsorozat.
„Így van. Mivel Fejérvári Zoltánt én az egyik legnagyobb magyar művésznek tartom, a legnagyobb magyar zongoristák egyikének, ezért személyes felelősségemnek érzem, hogy ahogy csak tudjuk segítsük őt ebben a helyzetben. Így alakult meg ez a kezdeményezés, amelynek azt a nevet adtuk, hogy „Mesterdiplomások a Világom Alapítványért”. Van egy Facebook-oldalunk is, ahol mindig megjelennek az aktuális koncertek. Minden fellépésen bemondjuk az információkat, kis szórólapokat osztogatunk. Szóval többen így összefogtunk, hogy a lehető leghatékonyabb módon adjuk át ezt az üzenetet a közönségnek.”
És mit érdemes tudnunk a Világom Alapítvány eddigi tevékenységéről, eredményeiről?
„Az alapítványnak az a dolga, megpróbáljon összegyűjteni annyi pénzt, hogy fel tudjanak építeni egy ingatlant ezeknek a gyerekeknek, akik érintettek. Azt hiszem, hogy négy családról van szó, akik így összefogtak. Ennek érdekében rengeteg eseményt szerveznek, és többféle jótékonysági koncertet is adtak már. Nyilván, mivel Fejérvári Zoltán ebben erősen érintett, ő maga is többször adott már ingyenes jótékonysági koncertet. Szép lassan így próbálják összegyűjteni a szükséges összeget. Valamint érdemes azt is hozzátenni, hogy van Facebook-oldaluk, és nemrég megújult a weboldaluk is. Ott kézműves termékeket lehet vásárolni, amivel szintén lehet őket támogatni. A weboldalon tényleg minden információ megtalálható és az adományokat is le lehet ott adni úgy, hogy az ember ki tudja választani milyen összeggel támogatná őket. De lehet egyszerűen mikro adományt is küldeni és ehhez a banki utaláshoz a szükséges információk ott szintén megtalálhatók.”
Tudnál mesélni arról, hogyan fog összeállni a program? Milyen előadásokkal készülnek a diplomázók?
„Egy diplomakoncerten alapvetően az adott diplomázó maga dönti el, mit játszik. Annyi kötöttség van, hogy három különböző stílusból kell, hogy összeálljon. Tehát nem lehet például csak romantikus műveket játszani. A másik ilyen megkötés pedig az, hogy legyen benne szóló zongoradarab. Nekem is így állt össze a műsorom: az elején Bach egy nagyon-nagyon híres művének az ötödik tételét adom elő – ez a Chaconne, amit eredetileg szólóhegedűre írt. Ez egy körülbelül 15 perces, elképesztően gyönyörű darab és Johannes Brahms átírta zongorára, aminek az a különlegessége, hogy csak bal kézre van. Tehát amíg ezt játszom, a jobb kezemet egyáltalán nem fogom használni. Utána pedig, miután lemegy ez a darab, lesz még további két műsorszám. Az egyik Ravelnek a G-dúr zongoraversenye. Ebben a Szent István Filharmonikusok fognak közreműködni, és Kovács János fog vezényelni. Nagyon örülök, hogy ez így összejött, és velük játszhatok. Ezután szünet következik, majd pedig Beethoven G-dúr zongoraversenyét fogom előadni.”
A legutóbbi interjúnk során említetted, hogy már akkor is dolgoztál együtt a Szent István Filharmonikusokkal és Kovács Jánossal. Milyen érzés újra velük színpadra állni, különösen egy ilyen fontos alkalommal, mint a diplomakoncert? Tekinthetjük ezt egy hosszútávú együttműködésnek?
„Tulajdonképpen igen. Azt érdemes erről tudni, hogy a Szent István Filharmonikusoknak évente kétszer van egy gyerekeknek szóló sorozata, a „Felfedezőúton”, amikor körülbelül tízezer gyermeknek teszik lehetővé, hogy egy jól összeszerkesztett műsort hallgassanak meg. Én évekkel ezelőtt ezen felléptem, és akkor a zenekar művészeti igazgatója, Záborszky Kálmán felfigyelt rám – és nagyon megtetszett neki a művészetem. Így felkért arra, hogy játsszak a zenekarral, ami annyira jó sikerült, hogy felkért újra és ilyen módon tényleg kialakult egy hosszútávú együttműködés. Az pedig, hogy Kovács János fog vezényelni, csak hab a tortán.”
Szeretem a laikusok számára is kézzelfoghatóvá tenni az ilyen eseményeket. Kitérnél rá, hogy miben más egy diplomakoncert, mint egy „hétköznapi” koncert, illetve hogyan kell mindezt elképzelni egy alkotó, előadó szemszögéből?
„Egyrészt abban más, hogy ezek a koncertek ingyenesek. Ezért is merült fel a becsületkasszázásnak az ötlete. Másrészt van egy tanulmányi jellege is: ott ül bent egy bizottság, és ők a koncert után kiértékelik az előadást. Tulajdonképpen ez egy vizsga – olyan, mint más egyetemeken az államvizsga, csak nálunk ez koncert formájában valósul meg. De azt hiszem, hogy nagyobb százalékban koncert, mint vizsga, szóval én ezt tényleg úgy fogom fel, mint egy következő fellépés. Ami miatt még nagyon különleges, hogy ilyenkor leginkább a családját, ismerőseit, barátait hívja meg az ember, tehát egy nagyon hálás közönség előtt játszunk. […] Az én koncertem az akadémia nagytermében lesz. Ez a lehetőség nem adatik meg mindenkinek – mindig az adott tanszékvezetők döntik el, hogy mely hallgatók kapják meg. Ez egy körülbelül 800-900 férőhelyes terem, és emiatt most nekem az is feladatom, hogy megtöltsem.”
Ráadásul te most ezt még különlegesebbé is tetted magadnak azáltal, hogy a diplomakoncerted egyúttal egy jótékonysági eseménynek is a része. Hogyan alakult ki ez a kettős szerep, és hogyan éled ezt meg művészként?
„Amikor az ember koncertet ad, az már önmagában is értékteremtés. Nekem pedig általában is egy kicsit az a misszióm, hogy amikor koncertezem, akkor abban reménykedem: az emberek, akik hallgatnak, egy kicsit jobb emberként térnek haza. És most ez a fajta értékteremtés talán még kézzelfoghatóbbá válik, hiszen tényleg van ennek egy kettőssége. Egyrészt ott a koncert, amit adok a közönségnek, másrészt lehetőséget is biztosítok arra, hogy támogassák az alapítványt – és ezzel jót tegyenek. […] Még ha nem is gyűlik össze sok pénz, mi, zeneakadémisták már önmagában az összefogásunkkal példát mutatunk. Ha valaki csak hall erről a kezdeményezésről, már az is azt eredményezheti, hogy egy kicsit másképp látja majd a világot. És talán legközelebb ő is nyitottabb lesz egy ilyen összefogásra.”
2018-ban kezdted meg a budapesti, 2021-ben pedig a bázeli Zeneakadémiát. Mit adott neked ez a két különböző iskola, hogyan fogalmaznád meg, miben különbözött a kettő és miben formálta a művészi látásmódodat?
„Itthon nagyon erős a zenei képzés, nagyon mély gyökerekkel rendelkezünk. Az én tanáraim tanárainak a tanárai olyanok voltak, mint Liszt Ferenc vagy Bartók Béla. Ilyen örökségekkel rendelkezünk, és nekem is nagyon jó tanáraim voltak. Külföldön is Fejérvári Zoltán volt a tanárom – őt már itthonról ismertem, és nagyon akartam hozzá járni. Ő Magyarországon nem tanít a Zeneakadémián, csak Svájcban, úgyhogy nagyon örültem, hogy felvett az osztályába. Én tényleg egy géniusznak tartom, és rengeteget tanultam tőle. A külföldi tanulmányok másik nagy előnye az volt, hogy rengeteg új emberrel ismerkedtem meg. Külföldi tanárok is tanítottak természetesen, teljesen más látásmóddal. Tehát az, hogy az ember találkozik más világokkal, más megközelítésmódokkal, az a horizontot nagyban kitágítja.”
Legutóbbi beszélgetésünkkor úgy fogalmaztál: „Nekem az a távlati célom, hogy egy nap koncertzongorista lehessek, magyarul koncertezésből tudjam megkeresni a kenyerem.” Azóta eltelt néhány év – most hogyan látod ezt a célt? Erősödtél benne, változott, vagy alakult?
„Alakult sokat, igen. Először az életemben volt egy olyan időszak szeptembertől áprilisig, amikor minden hónapra jutott egy vagy két olyan koncert, amivel pénzt tudtam keresni. Ez már amiatt is aktuális, mert egyrészt azóta megházasodtam, másrészt van egy kéthetes kisbabám. Úgyhogy nyilván ez egy olyan kérdés, ami foglalkoztat: az, hogy hogyan fogom fenntartani a családomat. De azt hiszem, hogy ez egy nagyon hosszú folyamat. Azt, hogy egy embernek hogyan alakul a karrierje, én két módon tudom elképzelni. Az egyik: hirtelen berobban valaki, mert például megnyer egy nagyon nagy versenyt – vagy akár csak az internet révén lesz hirtelen ismert. A másik út a lassú, építkező pálya, ami viszont türelemjáték. Lehet, hogy az embernek 10-15 évig nagyon semmi nincs, csak egy-egy koncert. Én inkább az utóbbiban hiszek. Ha most hirtelen valamiért berobbannék a köztudatba, és lenne rengeteg koncertem, valószínűleg nem tudnék olyan jó zongorista lenni, mint amilyen szeretnék, hiszen akkor nem maradna már idő gyakorlása. […] Én marketing szempontból is inkább abban hiszek, hogy minden fellépésen megpróbálom a lehető legmagasabb zenei minőséget képviselni, és ha jól csinálom, akkor visszahívnak, illetve tovább ajánlanak. Ha valaki tényleg jó, akkor így fel tud épülni egy karrier.”
Milyen visszajelzéseket kapsz Vácról – akár a közönségtől, esetleg korábbi tanároktól?
„Nekem a váci lét, illetve a váci identitás nagyon fontos elem. Itt jártam zeneiskolába, és azóta is folyamatosan tartom a kapcsolatot a korábbi zongoratanárommal, Skripeczky Mariannal. Ő gyakran el is jön a koncertjeimre és ad visszajelzést. Sokszor előfordul az is, hogy ha van valamilyen fontosabb koncert, akkor azt előtte a váci zeneiskolában van lehetőségem „kipróbálni” – tehát néha itt is koncertezem. Ilyen szempontból a Dunakanyar, meg Vác egy nagyon fontos hely számomra: itt élek, itt gyakorlok, itt töltöm a mindennapjaimat, innen járok be Budapestre az egyetemre.”
A jövőben szeretnél Vácon is koncertezni, aktívabb lenni a helyi zenei életben?
„Abszolút, igen. És erre van is törekvés. Meglátjuk, hogy ez majd hogyan alakul. Ha lesz koncert, szólok mindenképpen.”
Úgy értesültem, hogy már adsz magánórákat is itt, Vácon. Ez új irányt jelent a pályádon, vagy inkább egy kiegészítő tevékenység, ami a tanítás iránti nyitottságodat is tükrözi?
„Inkább kiegészítés, én azt mondanám. A tanítás azt hiszem, hogy elkerülhetetlen, ha az ember fenn akarja tartani magát. Az nem igazán működik, hogy valaki csak koncertezésből él – legalábbis itthon, Magyarországon ez nem jellemző. Majd, ha egyszer tényleg sikerül felépítenem magam, és húsz év múlva már lesznek külföldi koncertjeim is, akkor talán nem fogok rászorulni a magántanításra. De természetesen nem csak a pénz miatt csinálnom, abszolút nyitott vagyok a tanításra. A hosszú távú cél az lenne, hogy minél magasabb szinteken taníthassak. Szívesen visszamennék akár oda, ahova én is jártam, a Szent István Konzervatóriumba. Most fogom egyébként elkezdeni a doktori képzést, ami azt jelenti, hogy négy év múlva akár doktori címet is szerezhetek. Ha addig megnyílik egy megfelelő pályázat, akkor akár a Zeneakadémián is taníthatnék. Szóval ezek a távlati célok.”
Sebestyén diplomakoncertjét június 2-án, 19 órakor rendezik meg a Zeneakadémia Nagytermében. A díjtalan belépő az intézmény honlapján és a jegypénztárjában igényelhető. ♦