kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)
szávaivn3

Orr András grafikusművész kiállítása az Emeleti Galériában

A váci Madách Imre Művelődési Központ Emeleti Galériájában Orr András grafikusművész kiállítása látható. A tárlatot Bodor Zoltán festőművész nyitotta meg. Mindketten Nagymaroson laknak, tehát a képzőművészeten túl ez is egy közös pont kettőjük között. A megnyitón fontos információkat kaphattunk az akvarellfestészet kapcsán.

szávaivn2

Elhangzott, hogy az akvarell az utóbbi időben kissé háttérbe szorult az olaj- vagy épp az akril festészettel szemben. Talán azért is, mert az utóbbi két technika a nagyobb méretű képekhez többek számára alkalmasabb, mint a vízfestéses megvalósítás. Az akvarell „halk szavú”. Bodor Zoltán szerint a mai információdömpingben igyekeznek a művészek is minél erősebb hatású képeket festeni. Az akvarell ehhez képest egy visszafogott műfaj, nem lehet ezzel a technikával nagy színmélységeket ábrázolni. Halványabb ugyan így a kép, de attól még számos előnye van a viszonylagos gyengédsége mellett. Ilyen az óriási szín-, tónus- és formagazdagság, amit vízfestékkel meg lehet valósítani.

orrandrásvn

Megtudtuk, hogy Orr András ezt a műfajt komoly elszántsággal, tudással, hozzáértéssel képviseli. A tárlat java úgynevezett topografikus tájkép. Ezek drónfelvételek alapján készült akvarellek. Ezeken az alkotó nem mindig követi tűpontosan a fényképen látottakat, a kompozíció néha megkívánja, hogy változtasson a fotóhoz képest. De láthatunk olyan képeket is, amelyek valós, földi nézőpontból készültek. Ezeken meg lehet találni olyan kis figurákat, amelyek kiemelik a mostani időkeretből a képet, másfajta időtlenség jelenik meg rajtuk, ami a kép előadásmódján is látszik.

szávaivn4

Több, drónfotó alapján készült fotón láthatunk természeti képeket, vagy épp nevezetes történelmi, kulturális helyeket. Utóbbiak például a visegrádi Salamon-torony, vagy épp a szintén Visegrádon látható Sibrik-domb. Abba már maga a festőművész, Orr András avatott be, hogy a képek elkészítéséhez nagy hatással voltak rá a Schola Graphidis Művészeti Gyűjtemény 18-19. századi akadémikus tananyagai. Ebben a különleges művészetoktatási gyűjteményben számos kézikönyvre és mintalapra bukkant, amelyek gyakorlati jelleggel, részletesen bemutatják a kor tájképfestészetét meghatározó értékrendet, módszereket és technikai eljárásokat.

A könyvek egy része kifejezetten akvarell-specifikus. Ezt kombinálta a jelenkor technikájával, a drónfotózással. Az így készült képek számos önálló és csoportos kiállításon kerültek a nagyközönség elé. A műveket a szakma számos díjjal, ösztöndíjjal ismerte el. A jelenleg Vácon látható képek egy hároméves programnak a gyümölcsei. Egy ösztöndíjprogramnak köszönhetőek, ahová egy munkatervvel kellett készülni. Ez egy alapvetően tájképes munkaterv volt, nagy méretű alkotásokkal, melyek méretüknél fogva is jól elhelyezhetőek egy nagy méretű kiállítótérben, amilyen az Emeleti Galéria is.

szávaivn

A kiállítási anyag zöme ilyen nagy formátumú kép, de van néhány kisebb méretű mű is, ezek grafitceruzával készült alkotások. Az alkotó is említette, hogy az 1860-as évektől visszafelé haladva, az avantgárd művészeti irányzatok megjelenése előtti időkben volt ennek – az akvarell tájfestészetnek – egy tankönyvi kultúrája. Az akvarell már korábban is foglalkoztatta. Ahogy Orr András fogalmazott, amikor ezeket a több mint kétszáz éves könyveket tanulmányozta, rájött, hogy milyen aprólékos technikai múlt és gazdag kultúra volt az ilyen akvarell képek mögött.

Tudni lehet még, hogy a művészettörténeti előképek keresése során rátalált az aerial landscape műfajára, ami a 20. században létrejött, tehát kifejezetten a legújabb korhoz kötődő, a repüléshez szorosan kapcsolódó kategória. A XX. század során gyakran felbukkan, mint képzőművészeti téma. Az ezredforduló után a műholdfelvételeknek és a dróntechnológia fejlődésének köszönhetően a felülnézeti szempont általánossá, megszokottá, és szinte korlátlanul hozzáférhetővé vált. A váci tárlaton ilyen képeket találunk, ahol tehát találkozik a múlt és a jelen, kultúra és technológia, tartalom és forma, színek és szempontok, természeti témák és gyakran drámai üzenetek.

A kiállítás június 10-ig tekinthető meg. ♦