A turisták által közkedvelt kirándulóhelyen, Szokolyán, Királyréthez közel tartottak gyakorlatot május 6-án a váci hivatásos, a börzsönyi, a leányfalui és a visegrádi önkéntes tűzoltók, valamint a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat – HUNGO szakemberei – számol be az eseményről Facebook oldalán a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
A Börzsöny a túrázáshoz a legtöbbször kiválasztott hegységek egyike. Ebből adódóan évente többször előfordulnak sérülésekkel, esetleg eltévedésekkel járó balesetek. A Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság már korábban felmérte és ennek alapján kockázati helyszínként tartja számon a kirándulók által közkedvelt hegyet és az ott lévő barlangrendszereket.
A gyakorlat feltételezése szerint segélyhívás érkezett a Börzsönyből a 112-es segélykérő számra, miszerint tíz gyermek kirándulás közben a hegyvidéken eltévedt, az egyikőjük egy mélyen fekvő patakba zuhant és súlyosan megsérült. A segítséget kérő tanár pontos leírást adott a ruházatukról, a nevükről és a feltételezetett helyzetükről.
Amíg az egységek gyalogosan megkezdték az eltűnt gyermekek keresését, majd mentését, addig a kutató-mentő szolgálat szakemberei drónnal átvizsgálták az erdő melletti rétet és annak környezetét. Az eltévedt és megsérült diákokat hamar megtalálták, az egységek speciális kötéltechnikával, hordágyon ki is hozták őket az erődből. (Fotók: Szőke Péter)