ferjancsics makraivn

Zárható kukák pályázatával enyhítenék a lakótelepek szemétgondjait Vácon

Egyre súlyosabb állapotok uralkodnak a váci lakótelepeken található szeméttárolók környékén – erre hivatkozva hívott össze sajtótájékoztatót Ferjancsics László és Makrai Zsolt, az Összefogás Vácért önkormányzati képviselői, akik egy új pályázati lehetőséget jelentettek be. A cél: zárható, nagy méretű konténerek beszerzése és cseréje önkormányzati támogatással.

„Az utóbbi időben igen sok megkeresés érkezett a lakótelepekről, mind lakók, mind pedig a társasház kezelők részéről, hogy a környékükön lévő kukák, kukatárolóknál áldatlan állapotok vannak” – mondta Makrai Zsolt. A képviselő szerint a problémák több forrásból erednek: a hulladékszolgáltató által ürített tárolók gyakran megsérülnek, a guberálók szétdobálják a szemetet, ráadásul egyre több az illegális hulladéklerakás.

A helyzet rendezésére az idei költségvetésben – képviselői javaslatra – 15 millió forintot különítettek el zárható kukák beszerzésére. A képviselő-testület májusában dönthet a pályázati kiírásról, amelynek célja, hogy a társasházak pályázhassanak zárható hulladéktárolókra.

A javaslat szerint kizárólag közterületen elhelyezett, legalább 660 literes, zárszerkezettel ellátott fekete vagy zöld konténerekre lehet majd támogatást igényelni. „A legfontosabb feltétel az, hogy csak zárható kukákra lehet pályázni. Ez azt jelenti, hogy nem csukhatónak kell lenni, hanem zárszerkezettel ellátottnak” – emelte ki Ferjancsics László, aki a pályázat technikai részleteit ismertette.

zárható kukákvn

A bizottsági előterjesztésben az is olvasható: „A nagyvárosi lakóövezetekben – jelenleg túlnyomórészt – olyan hulladéktároló konténerek találhatók, amelyek tartósan sérültek, töröttek, vagy hiányzik az oldaluk. A guberálók szabadon hozzáférhetnek ezekhez, és szétdobálják a szemetet. Sok esetben olyan személyek és vállalkozások is ezekbe a konténerekbe ürítik hulladékukat, akik nem jogosultak rá – gyakran más településekről is.”

Az előterjesztés aláírói, Ferjancsics és Makrai képviselők hangsúlyozzák: „A határozati javaslatok elfogadásával elindítható ez a folyamat.” A cél az, hogy a város élhetőbb, tisztább és rendezettebb környezettel szolgálja ki a lakosságot. A pályázat intenzitása maximum 70%, de legfeljebb 100 ezer forint lehet konténerenként, a támogatást pedig a pályázók kapják meg, akik maguk vásárolhatják meg az eszközöket.

A tervek szerint a júliusi testületi ülésen már döntés születhet az első támogatott társasházakról. A képviselők bíznak benne, hogy ha a város anyagi helyzete engedi, a jövő évben folytatódhat a program – ezzel akár a városi konténerállomány jelentős része megújulhat. ♦