André Zoltán, építész, grafikus fotográfus kiállítása látható a Madách Imre Művelődési Központban. A sokoldalú alkotó művei az Emeleti Galériában láthatóak. Koltai-Dietrich Gábor művelődésszervező köszöntőjében mindjárt egy érdekességre hívta fel a figyelmet. Ugyanis nem André Zoltán az első építész, aki a váci művelődési központban kiállít, ugyanis lassan 10 éve volt, hogy Makovecz Imre grafikáiból nyílt önálló tárlat az intézmény falai között.
A megnyitón Czombos Péter énekes gitáros zenei betétei sokat hozzátettek a művek nyújtotta különleges világhoz. Hogy pontosan milyen is ez a furcsa, de gondolatébresztő ábrázolásmód, arról már Orr András grafikusművész avatta be a közönséget.
Elmondta, hogy a művészeti képzésben kétféle rajzolás különböztetünk meg, az úgynevezett befelé és a kifelé rajzolást. Az első során a rajzoló megfigyel, elsajátítja a külvilágban jelenlévő tényezőket, a második esetében az alkotó gondolatainak belső világának a kivetítése, projekciója. Az építészeti rajz ez utóbbinak egy speciális kategóriája. Klasszikus esetben azt mutatja meg, ami még nincs, de a jövőben lehet, hogy lesz. Az építész víziója az adott kontextusban létrehozható formákról, tömegekről, funkciókról. Rámutatott, hogy manapság az építészeti látványtervek tervező szoftverrel készülnek, vizuális világuk nélkülözi a szabadkézi rajz jellegzetességeit. A szabadkézzel készült építészeti rajz tulajdonképpen külön művészeti kategóriának tekinthető, amelyben komoly grafikai életművek születtek. Ennek híres képviselői vannak.
André Zoltán építész szabadkézzel rajzol és fest. Munkái nem épülettervek, színtiszta autonóm képalkotások. A képeken megjelenő épületek, városok szinte kivétel nélkül belső világának kivetülései, amelyek az építészeti rajz hagyományából, eszköztárából táplálkozva grafikai igénnyel rögzít a papíron, vagy épp vásznon. A képeken az építmények nem csupán tárgyak a tájban, hanem annak szerves részei. Válasz a természet jelenlétére. Formái archetípusok, tehát mindenki számára könnyen felismerhető mintázok, melyek világszerte ugyanazzal a jelentéstartalommal bírnak. Tornyok, házak, falak, amelyek az ember ősi vágyáról beszélnek: struktúrát adni a világnak.
Maga az alkotó is beszélt önmagáról, művészetéről, arról, hogyan kapcsolódik életében az építészet és művészet. André Zoltán elmondta, hogy a jelenlegi a harmadik önálló kiállítása. Korábban is részt vett már rajzaival, fotóival csoportos kiállításokon, de egy ideje érettnek érezte művészi tevékenységét arra – és persze volt már annyi, számára is megfelelő minőségű anyag -, hogy önálló tárlatokon mutassa meg magát és műveit. A rajzainak egy jelentős része saját megfogalmazása szerint belső harmóniakeresés, belső motivációs, egyfajta öngyógyító folyamat végeredménye.
André Zoltán szeret beszélni az alkotásairól, egyetemi tanárként is gyakran vitt be grafikákat és a hallgatókkal együtt beszélték meg, hogy ki, mit gondol az egyes művekről. Tehát egyfajta kommunikációs eszközökként is tekinthetünk a művekre, alkotásokra, melyek összehozzák az embereket. Ilyen alkalmakkor lehet beszélni grafikai módokról, technikákról. A kiállított képek zöme 2015 után készült, jellegzetességük, hogy az alap eszköz maga a vonal. Vonalrendszereket látunk, melyek épületekké állnak össze. Anno önmaga ezt vonalírásnak nevezte. Kiemelte, hogy az írással szemben, ahol konkrét gondolatokat fogalmaz meg az író, a vonalírás egy ösztönös kommunikáció. Mesevárosoknak kezdte elnevezni ezt a műfajt, stílust. Engedje meg az olvasó, hogy elmondjam, amit tapasztaltam a képek megtekintése, befogadása közben. Egyedi világú városképeket láttam, épületeket, melyekbe íróként elképzeltem sorsokat, életeket, emberi karaktereket, közösségeket. Embereket, akik együtt élnek, talán nem gondolkodnak egyformán, ahogy az épületek sem ugyanolyanok, de amivel minden képen találkoztam: az egység, a sokféléből építkező egység. Talán ez is a célja André Zoltánnak, amikor alkot. A kiállítás július 16-ig látható. ♦