A Tragor Ignác Múzeum Vác 950! rovatának írásait hétről-hétre Forró Katalinnak köszönhetjük, aki ezúttal egy 100 évvel ezelőtti, májusvégi váci hangulatképpel ajándékozza meg az olvasót.
Kellemes májusi reggel volt. Hétfő. Hogyan is lehet elkezdeni a hetet… a napot? Hogyan máshogy, mint egy nagy csésze habos kávéval. Legalább is Tragor Ignác így szerette. Útban a Takarékpénztár felé mindig betért a Kossuth téri Műcsarnok kávéházba. A pincér már várta:
– A szokásosat, vezérigazgató úr?
Tragor elmosolyodott: – Igen… és ha lenne friss briós?…
– Máris hozom. Kérem alássan…
A Műcsarnok volt a város legszebb kávéháza. A vörös plüss huzatok, a finoman ívelt thonett székek, a nagy zöld huzatú biliárdasztal… és azok a képek a falakon… Az öreg Velzer úgy rendezte be a kávéházát, mintha egy valódi műcsarnok lenne… nemhiába volt műkereskedő is. A rossznyelvek szerint a legszebb képeket otthon tartotta, és a kevésbé szépeket a kávéháza falaira lógatta. Népszerű művek másolatai voltak, de különlegessé tették a helyet. Mintha egy elegáns szalonban ülne az ember. Tragor kérte a reggeli lapokat, mert a Műcsarnokban ezeket is el lehetett olvasni. Az új bérlő még külföldi újságokat is hozatott.
Csend volt, néhány hivatalba igyekvő emberen kívül nem sokan üldögéltek itt. Ilyenkor kinyitották az ajtót, és a téren álló hársfa illata bekúszott a helyiségbe. A szomszéd kávéház még zárva volt. Bent most próbálták az éjszakai verekedés nyomait eltüntetni. Nagyon különbözött egymástól a Műcsarnok és a mellette lévő Központi Kávéház. Az egyik a nappali úri közönségé volt, a másik az éjszakázó duhajkodóké. Talán ezért is fértek meg egymás mellett.
Tragor ránézett az aranyozott faliórára. Indulnia kell. Letörölte a bajszáról a habot, fizetett, vette a kalapját, és elindult.
– Szép ez a város – gondolta. A legszebb. Minél jobban ismerem, annál szebb és érdekesebb. Remélem, majd egyszer, ha elolvassák, amiket írtam róla, mások is így gondolják. ♦