nyáribálint

A Váci Férfi Kézilabdázásért Alapítvány új edzői: Nyári Bálint – U18

hirdetés
dunaelektro banner (1400 x 230 képpont)

A Váci Férfi Kézilabdázásért Alapítvány Facebook oldalán bemutatja az új edzőit. Elsőként Nyári Bálint, az U18-as csapat edzője nyilatkozott az új idényre vonatkozó céljairól.

Mint írják: Nyári Bálintot talán nem nagyon kell bemutatni senkinek se, hiszen az NB II-es csapat irányítójáról van szó, emellett pedig az idei évtől a serdülők felkészítéséért is felelni fog, mint vezetőedző. Nyári Bálint korábban trénerként a Váci NKSE-ben dolgozott az utóbbi években, ahol U15 és U18 közötti korosztályú lányokkal foglalkozott.

Az vezetőedző az új idényre vonatkozó céljairól a következőt nyilatkozta:

„Mivel egy számunkra teljesen új osztályban indulunk, amit még nem ismerünk, emiatt nem tűzünk ki helyezésbeli célokat az idény elején. Szerintem az összes, utánpótlásban dolgozó edzőnek az a fő célja, hogy eljusson a gyerekekkel valahonnan valahova. Tisztában vagyok vele, hogy a mostani U18-as korosztályunk hol tart, de szeretném, hogy legkésőbb az idény végére elérjék a II. osztály szintjét, illetve, hogy minden gyerek megfelelően fejlődjön, hogy majd később az U20-as csapatban is hasznos játékos lehessen.” (Fotó: Facebook) ♦