Ősszel is izgalmas és sokszínű programokkal várja látogatóit a Váci Dunakanyar Színház! Szeptemberben a legendás Molnár Piroska egy szívhez szóló vígjátékban lép színpadra, majd zenés beszélgetésekkel, interaktív gyerekelőadással és mozinappal folytatódik a hónap.
Októberben pedig a műfajok széles palettája vonul fel: zenés mesejátéktól az ismeretterjesztő előadáson át az érzelmes színházi estekig minden korosztály találhat magának kedvencet. Kiemelkedik a Szívhang című előadás, ahol többek között Szulák Andrea is színpadra lép, valamint a humoros, szülőknek szóló darab, Apák a padban.
Szeptemberi előadások
Szeptember 19. (csütörtök), 19 óra – Jaj, Nagyi! – Orlai Produkció – Szereplők: Molnár Piroska, László Lili, Rohonyi Barnabás
Szeptember 20. (péntek), 18 óra – Operett Szalon – Zenés beszélgetések – Házigazda: Farkas Pál – Vendégek: Kalocsai Zsuzsa, Virágh József
Szeptember 23. (hétfő), 10 óra – A kóró és a kismadár – Magyar Népmese Színház – Interaktív magyar népmese gyerekeknek
Szeptember 27. (péntek), 11 óra – Mozinap – Mozgó Mozi – 5 film egész nap
Októberi előadások
Október 9. (szerda), 9 és 11 óra – Csodálatos tűzszerszám – Szép Ernő Színház – Zenés mesejáték
Október 10. (csütörtök), 18 óra – Dr. Pressing Lajos: Mi vár ránk a halál után – Előadás dr. Pressing Lajostól
Október 12. (szombat), 19 óra – Szívhang – Rózsavölgyi Szalon – Szereplők: Szulák Andrea, Epres Attila, Györgyi Anna, Sajgál Erika
Október 17. (csütörtök), 19 óra – Indulhatunk, Edit néni? – Szereplők: Zsurzs Kati, Jánosi Ferenc, Buza Tímea
Október 18. (péntek), 18 óra – Harmonika szerelmesei – Művészeti vezető: Pál Lajos érdemes művész
Október 24. (csütörtök), 19 óra – Apák a padban, avagy túlélőkalauz szülőknek – Szereplők: Simon Kornél, Lukács Miklós
Október 25. (péntek), 11 óra – Mozinap – Mozgó Mozi – 5 film egész nap
Jegyvásárlás és további információ: www.vacidunakanyarszinhaz.hu – E-mail: jegypenztar@vacidunakanyarszinhaz.hu – Telefon: +36 30 975 5448 – Facebook: @vacidunakanyarszinhaz ♦