Az egyik legkedveltebb és legelterjedtebb italunk a kávé. Vajon mióta isznak kávét Vácott? A hosszú török hódoltság idején ismerhették meg hazánkfiai a „fekete levest”, s mivel ez a törökökhöz kötődött, nem tett szert túl nagy népszerűségre a magyarok körében. A 18. század elején azonban ez az ellenállás megszűnt. 1714-ben Pesten megnyílt az első kávémérés, amelyet egy Blasius – Balázs – nevű rác vándorkávés nyitott. Később németek és olaszok is csatlakoztak hozzá. A század végére a kávé már népszerű italnak számított.
A kávémérésekkel kapcsolatos első váci adatok a 18. század végéről valók. 1780-ban a helyi kávésok piaci érdekeik védelmében a püspöki uradalomhoz fordultak. Szokás volt ugyanis, hogy a vásárokon idegen kávésok is felállították sátraikat, s a „nagyobb, de piszkos nyereség reményében gonosz, becstelen életű nőket” tartottak. Az ő feladatuk volt becsalogatni az ügyfeleket a kávémérő sátrakba, s alkalmanként egyéb szolgáltatásokat is nyújtani. A püspöki uradalom a helyiek tisztességét féltve megvonta az idegen kávésok árusítási jogát. A vásárokon történő kizárólagos árusítással a helybéli Manza Domonkos kávést bízták meg, aki ennek fejében évente 3 forintjával összesen 12 forintot fizetett be a város pénztárába – olvashatjuk a váci Tragor Ignác Múzeum várostörténeti sorozatában.
Manza Domonkos a helyi görög ortodox közösség oszlopos tagja volt, s úgy tűnik a kávésok helyi szószólója is. A váci ”görögök” a mai Albániához tartozó Sipiszka és Moszkopolisz városokból érkeztek, ahol akkorra a kávézás már nagyon népszerű volt, így nem csoda, ha új lakóhelyükön is hódolni akartak ennek a szokásnak.
1792-ből egy másik kávésról is maradt fenn adat. Gruba Ferenc a Naszto Mancsuka házában lévő kávémérést bérelte (ma ebben a földszinti helyiségben a Memento mori – Ars Memorandi kiállítás látható). A kávémérésbe a kapualjból nyíló kis ajtón lehetett bejutni. Az ajtó nyomát a figyelmes látogató ma is megtalálja. Naszto Mancsuka házának udvarán épült fel az ortodox közösség temploma, ezért – saját értelmezése szerint – nem csak a templom, de az egész épület – beleértve a kávémérést is – adómentességet élvezett. A kávémérés bérléséből származó bevételt azonban nem élvezhette, mivel a bérlő nem fizetett. 1792-ben Gruba már 1000 forinttal tartozott a görögkeleti egyháznak. Hiába fordult segítségért Popp Antal sókereskedő Püspök Vác tanácsához, az ügyben nem történt változás. A tartozások behajtására csak 7 évvel később, 1799-ben küldtek Gruba ellen végrehajtót.
A következő bérlő, Kropka Ferenc szintén az ortodox közösség tagja volt, s 1801-es halálát követően még neki is volt 30 forintnyi tartozása.
A 19. század közepén már megjelentek Vácott is a billiárd tartási joggal is bíró kávéházak, mint a polgári társadalmakra jellemző közösségi terek. Ez azonban már egy másik történet. ♦