kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)
cincogóvn

Vidámság, élmények és sok-sok nevetés a Cincogó táborban

hirdetés
dunaelektro banner (1400 x 230 képpont)

Idén nyáron is megtartotta hagyományos gyermektáborát a Váci Család- és Gyermekjóléti Szolgálat. A június 30. és július 4. között lezajlott tábor – amely a „Cincogó” nevet viselte – ezúttal is felejthetetlen élményeket nyújtott a résztvevő 11 gyermek számára.

A Váci Humán Szolgáltató Központ klubhelyiségéből indult nap mint nap a gyerekek kis csapata – 5-től 13 éves korig –, akiket a szervezők változatos, kreatív és sokszor megmosolyogtató programokkal vártak. A tábori napok során a résztvevők barangoltak a Duna-parton, felfedezték a város játszótereit, természetfigyelő sétát tettek a ligetben, kézműveskedtek, kavicsot festettek, sőt, volt, aki a tábor során „kis Picassová” vált.

cincogótábor3

Az egyik legnagyobb élményt a Tolmácson tett lovardai kirándulás jelentette. A Lovas Egyesület vendégszeretetének köszönhetően a gyerekek testközelből ismerhették meg a lovakat: simogatták, etették őket, néhányan pedig még fel is ültek egy-egy ló hátára.

A programból természetesen nem maradhatott ki a filmnézés és az xboxozás sem – utóbbinál a fiatalok néha még a felnőtteket is megkímélték a vereségtől. A napok végén meleg ebéd várta a kicsiket, amelyet a VHSZK főzőkonyhája biztosított. A visszajelzések alapján nem volt ritka a repetázás sem, olyannyira ízletesre sikerültek az ételek.

cincigótábor2

A tábor megvalósulását több szervezet is segítette: a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata, a Magyar Élelmiszerbank, valamint a Tolmácsi Lóbarátok Lovas Egyesülete. A támogatásáért a szervezők külön köszönetüket fejezik ki.

A programok gördülékeny lebonyolításáról a Család- és Gyermekjóléti Szolgálat elhivatott munkatársai gondoskodtak, akik nap mint nap mosollyal, türelemmel és sok-sok szeretettel kísérték a gyerekeket. A szervezők szerint nemcsak a gyermekek gazdagodtak maradandó élményekkel, hanem ők maguk is – így jövőre is örömmel tervezik a folytatást. ♦