Kilencvenkilencedik alkalommal rendezték meg a FIM 6DAYS® 2025 ITALY-t, közismertebb nevén a „hatnapost”, ahol egyetlen indulóként a Laller Racing Dakar Team versenyzője, Liszka Roland képviselte Magyarországot és Vác városát.
De még hogy! A mezőny majd’ 500 versenyzője között küzdő egyedüli honfitársunk az összetett értékelésben a 9. helyen végzett, míg a kategóriájában a 3. pozícióban zárt. Az elképesztő hat nap után így nyilatkozott a fiatal sportoló:
„Bár ez egy hosszú és nehéz verseny volt, nem igazán tudnék kiemelni holtpontot. Talán az ötödik napon csökkent egy picit a harci kedvem. Viszont fáradtnak egyszer sem éreztem magam a verseny során. Gyakran emlegetik a sporttörténelem szót a teljesítményemmel kapcsolatban, valóban nem sok magyarnak – talán rajtam kívül három pilótának – sikerült hasonló futamon célba érni, és a kategóriájának élmezőnyében zárni. Ez megtisztelő és nagy öröm volt számomra, hogy menet közben itt-ott több magyar zászlót is sikerült elcsípnem.
Köszönöm a sok-sok pozitív kommentet, üzenetet és a szurkolást mindenkinek, valamint külön szeretném megköszönni és kiemelni Tóth László segítségét. Most egy rövid szusszanás következik, aztán hamarosan visszatérek Olaszországba, a szeptember második felében rendezendő Enduro GP-re.” – nyilatkozta Roland, aki 2025-ben rendkívüli szezont fut, hiszen a hatnaposon elért sikere mellett vezeti az Enduro EB-t és az Enduro Világkupát is. (Fotó: Sztrakay Gábor) ♦