kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)
máriabúcsú2024magyarkurírvn2

Mária napi búcsú a váci Hétkápolna kegyhelyen

hirdetés
dunaelektro banner (1400 x 230 képpont)

A Mária napi búcsú a váciak és a búcsújáró zarándokok érzéseiben mélyen gyökerező vallási hagyományt testesít meg. Az első templomot a 18. század elején kezdték építeni, amelyet 1780-ban Migazzi püspök szentelt fel. A hely kiválasztása egy korábban itt elhelyezett Mária-kép, valamint a közelben található Mária-forrás vízének tulajdonított gyógyulásokkal van összefüggésben.

A mindenkor váci püspökök szívükön viselték a templom és a kegyhely sorsát. A kertben 7 stáció készült 1738-ban a Boldogságos Szűz Mária hét örömének és hét fájdalmának tiszteletére. Ma ezekben a „képszékekben”, amelyekről valójában a hely a nevét is kapta, a rózsafüzér imádság titkait jelenítik meg.

A Mária napi búcsún együtt ünnepeljük Mária neve napját és a hitünket, valamint együtt megtapasztalhatjuk a közösség erejét és lelki megújulását.

A búcsú programja

Szeptember 13. (szombat)

17 óra – Fatimai ájtatosság

18 óra – Szentmise – A szentmisét bemutatja és szentbeszédet mond dr. Varga Lajos segédpüspök

19.30 óra – Mária köszöntő

20.15 óra – Akathisztosz – Szent Domonkos kórus

21 óra – Virrasztó imádság Szűz Mária tiszteletére

22 óra – Gyertyás rózsafüzér a képoszlopok mentén

24 óra – A szentmisét bemutatja és szentbeszédet mond dr. Tanczik Balázs atya

Gyóntatás: 16 és 19 óra között

márianapibucsú20024 magyarkurírvn

Szeptember 14. (vasárnap)

9 óra – Rózsafüzér nemzetiségi nyelveken

9 óra – Ünnepi körmenet a városon át

10 óra – Szentmise – A szentmisét bemutatja és szentbeszédet mond Marton Zsolt váci püspök

11.30 óra – A kegyhely bemutatása – dr. Varga Lajos segédpüspök

17 óra – Régi rítusú szentmise – A szentmisét bemutatja és szentbeszédet mond dr. Varga Lajos segédpüspök

Gyóntatás: 8 és 11 óra között

A Mária-napi búcsúra mindenkit szeretettel várnak! (Fotók: Magyar Kurír 2024)