kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)
ligettakvn

Sok jó ember kitakarította a Ligetet és környékét

hirdetés
dunaelektro banner (1400 x 230 képpont)

A Ligettakarítás egy program, amely már több mint harminc éve működik, melyet a város iskolái tartanak életben. A történet évtizedekkel ezelőtt kezdődött, amikor Stella Leontin atya a Hétkápolna legendás kanonokja és a Vác Város Környezetvédelméért Alapítvány hívták életre a programot, amelynek kettős célja volt.

Az idén szeptember 5-6-án rendezett Ligettakarítás célja egyfelől felkészíteni a Ligetet a Mária napi búcsúra, mely a templom és a kegyhely legfontosabb ünnepe, valamint elvégezni azt az idénymunkát, amelyre sem a városnak, sem az egyháznak nem lenne pénze, energiája. Másfelől egy környezeti, nevelési program is, melynek keretében szerszámot foghat az a gyerek is, aki eddig csak a mobilt bűvölgette.

ligettak2vn

Verőfényes napsütésben még a szemétszedés is egy könnyen elviselhető feladatnak bizonyult, és talán a középiskolásoknak sem tűnt „gáznak” vagy „cikinek”. A hétvégén azonban nem csak a szemét összeszedésére jutott idő és figyelem, hanem más fontos munkákra is. Az elmúlt hetekben a viharok alaposan megtépázták a Liget fáit, melyek alatt rengeteg leszakadt, elszáradt fa gyűlt össze, ezeket össze kellett szedni. Ilyenkor őszre kinőnek a fák sarjhajtásai is, amelyeket vissza kell vágni.

A források medre feliszapolódik, amitől meg kell őket szabadítani, különben előbb-utóbb eldugulnak és máshol törnek utat a felszín felé. A Liget gesztenyefáit nem sikerül megszabadítani az aknázó molyoktól, ezért a leveleket össze kell gyűjteni és megsemmisíteni, hogy a kórokozók utódai ne tudjanak az avarban elszaporodni. De idén ősszel is akadt sok olyan munka, amihez nem kellett szakértelem, hanem csak sok-sok dolgos kéz.

Persze azért volt olyan feladat is, amelyhez kertészeti tudás is szükségeltetett. Az ilyen munkát a Mezőgazdasági iskola diákjai végezték. Az idén a Tisza párt önkéntesei állították helyre a Millenniumi emlékkút elburjánzott növényeit. Ők tisztították ki a paplak kertjét is, a növények metszését is elvégezték. Nekik már nyugodt szívvel lehet a kezükbe metszőollót és más szerszámokat adni.

ligettak3vn

Azoknak az iskoláknak, amelyeknek órákba telt volna, míg legyalogolnak Deákvárról, a KRESZ park és a Munkácsy park kitakarításában kértük a segítségüket.

Egy délelőtt nem sok idő, de sok-sok szorgos kéz csodát tud művelni a Liget fái között. Persze, a tanösvény felújítása, a japánakácok cseréje, a futóútvonal kialakítása és a megbetegedett gesztenyefák meggyógyítása nem fér bele a programba, de talán a döntéshozók kedvet kapnak a rehabilitáció elindításához a gyerekek lelkesedésétől.

A programban szép számmal képviseltették magukat a váci iskolák diákjai. Az általános iskolák közül ott voltak a Karolina, a Földváry, a Juhász, az Árpád, a Radnóti, a Cházár, a Pivár és a Simon tanulói, míg a középiskolák sorából a Kereskedelmi, a Mezőgazdasági, a Közgazdasági és a Selye diákjai csatlakoztak a munkához. Sőt még a Pikéthy Zeneművészeti Iskola növendékei is  szerszámot ragadtak és amikor befejezték a munkát Moys Gábor templomigazgató a templomba vezette őket, ahol a kis templom orgonamuzsikája tette emlékezetessé a napot.

Az összegyűjtött hulladékot idén is a Városfejlesztő Kft. szállította el és a munkában a város vezetői – Matkovich Ilona polgármester, Kiss Zsolt és Inotay Gergely alpolgármesterek, Kárpáti Kelemen Katalin és Tótváradi-Nagy Bence önkormányzati képviselők – is részt vettek.

A helyszínre érkező tévések értetlenül kérdezték tőlem, amikor két képviselőt láttak együtt dolgozni:

– Ők nem külön oldalon ülnek a testületben?

– Lehet, hogy ott igen – válaszoltam – de itt, a Ligetben csak egy oldal van, a környezetvédők oldala.

„Olyan jó lenne, az együttműködés gondolatát magukkal vinnék a testületi ülésre is” – jegyezte meg elgondolkodva egyikük, látva a jó példát.

A programot Vác Város Önkormányzata és a Váci Egyházmegye támogatta. (Fotók: Facebook – MIMK-Hivatalos)