kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)
kattárs2vn

Vác ad otthont a Katolikus Társadalmi Napoknak – Mottó: „Vizsgáljatok meg mindent, a jót tartsátok meg!”

hirdetés
dunaelektro banner (1400 x 230 képpont)

Mint már korábban is írtunk róla, szeptember 19–21. között ismét országos figyelem irányul városunkra: Vác és a Váci Egyházmegye ad otthont a Katolikus Társadalmi Napoknak (KATTÁRS). A háromnapos rendezvényen – melynek fővédnöke dr. Áder János volt köztársasági elnök, védnöke pedig Marton Zsolt váci megyéspüspök – koncertek, előadások, családi és közösségi programok várják a látogatókat.

A város szívében, a Nagyboldogasszony-székesegyházban, a Püspöki Palota kertjében és a PüspökVác Rendezvényközpontban zajló események nemcsak az egyházi központ szépségeit mutatják meg, hanem lehetőséget adnak arra is, hogy közösen éljük meg a hitből fakadó közösségi erőt.

Marton Zsolt püspök a szeptember 5-i sajtótájékoztatón így fogalmazott:

„A KATTÁRS egy olyan fesztivál, amelyben megmutatjuk, hogy a Katolikus Egyház milyen módon van jelen a családok életében, a társadalomban, milyen válaszokat ad az aktuális társadalmi jelenségekre. Mindezt interaktív módon, élményeken és találkozásokon keresztül, fesztivál jellegű keretek között. Az idei rendezvény mottójául Szent Pálnak az első Tesszalonikai hívekhez írt leveléből választottunk egy részletet: »Vizsgáljatok meg mindent, a jót tartsátok meg!«, amely különösen is felhívja a figyelmünket arra, hogy felelősen kell jelen lennünk és alakítanunk a bennünket körülvevő világot. Arra keressük a választ, hogyan állíthatjuk hitünket, újító javaslatainkat és kreativitásunkat a társadalom szolgálatába, hogy az jobb, igazságosabb, reménytelibb legyen, ahol mindenki testvérnek tekintheti egymást. Erre utalnak a rendezvény hívószavai is: Innováció–Kreativitás–Remény.”

kattárs3vn

A sajtótájékoztatón megnyílt a Püspöki Palota felújított, 18. századi kovácsoltvas kertkapuja, jelképesen és valóságosan is megnyitva a teret a látogatók előtt, akik a váci Nagyboldogasszony-székesegyháztól a Konstantin téren át a Püspöki Palotán és kertjén keresztül a PüspökVác Rendezvényközpontig birtokba vehetik szeptember 3. hétvégéjére Vác egyházi központját. A Héba Karaván zenei és zsonglőrprodukciója ízelítőt adott a fesztiválhangulatból, amely a Vácra látogatókat várja majd.

Szeptember 19-én, pénteken „10 éves a Laudato si enciklika” címmel egésznapos konferenciát rendeznek, amelyen délelőtt a teremtés- és életvédelem kapcsolatát vizsgálják az előadók teológiai, etikai és társadalmi szempontok mentén. Délután a mesterséges intelligencia társadalmi és oktatási hatásait járják körül. Előadások hangzanak el a technológia nyelvi, neveléstudományi és etikai vonatkozásairól, majd egy kerekasztal-beszélgetés keretében osztják meg meglátásaikat a MI jelentette gyakorlati kihívásokról. Dr. Áder János volt köztársasági elnök, a rendezvény fővédnöke személyesen is jelen lesz a konferencián.

Szombaton a Családok és Közösségek Fesztiválja igazi élményt nyújt: kézműves foglalkozások, bábelőadások, sport- és zenei programok várják a gyerekeket, fiatalokat és felnőtteket. A Kolompos együttes koncertje, Pál Feri atya előadása vagy éppen a fiataloknak szóló pszichológiai workshop mind hozzájárulnak ahhoz, hogy mindenki megtalálja a neki szóló programot.

img 8379 másolat m

Zenei különlegességek

A koncertek sora az Eucharist együttes dicsőítő előadásával kezdődik, de fellép a Szent István Filharmonikus Zenekar, a Misztrál együttes, és bemutatják a StEFREM Primissima – A remény című oratóriumot is. A fesztivált vasárnap közös énekléssel és orgonakoncerttel zárják.

Találkozás közösségekkel és segítőkkel – egészségudvar

A Konstantin téren számos civil és segítő szervezet mutatkozik be. A PüspökVác Rendezvényközpontban dietetikai, dentálhigiénés tanácsadás lesz, konzultációs lehetőséget biztosítanak gyógytornásszal és ciklusproblémákkal küzdőknek. Véradásra is várják azokat, akiknek lehetősége van ilyen módon segíteni. Ezen a helyen is gondolnak a gyerekekre, akik egy kiállítás keretében érzékszerveiket ismerhetik meg játékos formában.

Liturgikus programok

A Katolikus Társadalmi Napok nyitómiséjét pénteken 18 órakor dr. Székely János püspök, az MKPK újonnan megválasztott elnöke, a Caritas in Veritate bizottság elnöke, a zárómisét vasárnap 10 órakor Marton Zsolt püspök mutatja be a váci Nagyboldogasszony-székesegyházban. Szeptember 20-án, szombaton 12 órakor jubileumi szentévi szentmisére kerül sor, amely egyben egyházmegyei zarándoknap is.

A rendezvény szervezője a Váci Egyházmegye az MKPK Caritas in Veritate (Szeretet az igazságban) bizottságának felkérésére.

A programok ingyenesek, de egyes eseményekre előzetes regisztráció szükséges.

Bővebb információ a programokról és linkek a regisztrációhoz kötött programokhoz: https://vacikattars.hu; www.kattars.hu