kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)
rallerliszkavilágkupavn

Laller Racing: Sem a világkupában, sem a hazai bajnokságban nincs ellenfelük

hirdetés
dunaelektro banner (1400 x 230 képpont)

Liszka Rolandnak és Féja Szabolcsnak köszönhetően a váci Laller Racing Dakar Team endurósai dupla bajnokavatást ünnepelhettek a mögöttünk hagyott hétvégén.

Azt már meg sem említjük, hogy eme sportsiker ismét sporttörténelmi körítéssel valósult meg, hiszen Liszka Roland az enduró Európa-bajnokság megnyerése után a világkupa-elsőséget is behúzta Németországban. Az EnduroGP Zschopauban rendezett fordulóján Liszka mindkét napon győzni tudott, így a világkupa Open, valamint az Open 2T kategóriáját is megnyerte – méghozzá veretlenül!

raller féjavn

Közben itthon, Szandaváralján is zajlott az élet, ahol az országos bajnokság záró hétvégéjén szintén bajnokot avattak. Féja Szabolcs egész esztendőben stabilan, ugyanakkor kimagaslóan motorozott a harmadosztály E3-as kiírásában, s ez az utolsó hétvégén sem volt másképp. Szabolcs a forduló mindkét napján felállt a dobogóra, és remek teljesítményével gyakorlatilag bebiztosította a bajnoki győzelmet.

lallertormalucavn

A sikerek mellett volt egy hiányzója is ennek a hétvégének: a csapat legfiatalabb és egyetlen hölgy tagja, Torma Luca, halaszthatatlan iskolai elfoglaltság miatt kénytelen volt kihagyni Szandaváralját. A Királyválasztón azonban már ő is teljes gázzal fogja húzni a Laller Racing Dakar Team szekerét. Horváth Lajos „Laller” fiainak és lányainak Piliscséven is ugyanaz a célja, mint a világ minden pontján: mindent megnyerni! ♦