Sikeresen lezárult a Dr. Kenéz Zoltán Egyesített Szociális Intézmény Tabán utcai Fogyatékosok Napközi Otthonának tisztasági festése. Az elektromos hálózatot érintő javításokat követően vált szükségessé a felújítás, amelyet az intézmény saját költségvetéséből tudott finanszírozni – tájékoztatott Inotay Gergely alpolgármester.
„Mindig csodálatos érzés, amikor egy intézmény saját hatáskörben, felelős gazdálkodással dönt úgy, hogy egy-egy tagintézményét felújítja” – fogalmazott. Hozzátette: a Tabán utcai értelmi fogyatékosok napközi otthona legutóbb öt évvel ezelőtt esett át tisztasági festésen, így időszerű volt a megújulás.
A vállalkozói szerződés keretében elvégzett munkálatok festésből, mázolásból és faljavításból álltak. A kivitelezés mintegy két hétig tartott, költsége hozzávetőleg 2,5 millió forint volt. Az intézmény ellátottjai és munkatársai jól viselték a felújítással járó kellemetlenségeket, a végeredmény pedig egy barátságos, megszépült környezet lett.
„Mostantól kezdve egy csinos, rendezett intézményben várjuk kedves barátainkat” – hangsúlyozta az alpolgármester.
Fontos kiemelni, hogy a felújítást az önkormányzati fenntartású intézmény teljes egészében saját forrásból fedezte, így a városnak külön támogatást nem kellett biztosítania. ♦