Gál napja volt október 16-án, s ehhez a dátumhoz Vácott egy különleges esemény kapcsolódott, a Gál napi vásár, vagy más néven a káposztavásár.
Bél Mátyás 1737-ben megjelent művében már említette a váci országos vásárokat, amelyből évente négyet tartottak. Tavasszal virágvasárnapkor volt az első, az úgynevezett „magvásár”, ahol a vetőmagot szerezték be. Nyáron, a Sarlós Boldogasszony napja körül tartott vásárt „hagymavásárnak” is hívták. Az őszi, Gál napi vásár volt a „káposztavásár”, míg a téli, a Tamás napi, a „karácsonyi vásár” – olvashatjuk a Tragor Ignác Múzeum munkatársának visszaemlékezésében.
Az olykor egy hétig is eltartó vásárok helye a vásártér, a „Vörös ház” mögött, az egykori kaszárnyáig tartó terület volt. A hely – néhány fából készült, állandóan ott lévő bódét leszámítva – üres volt, és a vásárok közti időszakban a huszárok használták lovaglóhelyként.
A káposztavásárnak nagy jelentősége volt. A házilag elkészített savanyú káposzta a téli vitaminszükségletet elégítette ki, s a hagyományos téli ételek fő hozzávalója is volt. Bár a káposztavásár idején is teli volt a vásártér árusokkal, a káposztát főleg a Dunaparton árusították, egyenesen a káposztás hajókról lehetett megvásárolni. A 19. század végén főként Komárom megyéből érkeztek a káposztával megrakott hajók, s a Vácott el nem kelt árut vitték hazafelé menet a párkányi (Sturovó) vásárra.
Nemcsak káposztát, de gabonát, állatokat, mezőgazdasági eszközöket, ruházatot – azaz mindent, amire szükség lehetett – árusítottak a vásárban. A sokadalom szórakoztatására megjelentek a mutatványosok és a vándorfényképészek is.
A helyi újságok mindig tudósítottak a vásárokról. 1906-ban így írt a Váci Hírlap:
„Jó volt a termés, minden váci kereskedő és iparos nagy őszi vásárra számított. Tényleg a vasárnap lefolyt vásár legnagyobb volt ez évi vásárok közt. Tömérdek ember látogatott el Vácra, külföldi vevők tucatszámra járkáltak az állatvásáron s főleg a lónak nagy volt az értéke, amelyekből sokat a bécsi vágóhidra vittek jó áron. Most újra kiderült, hogy a marhavásártér szűk, eggyel több ok van rá, hogy a vásártér megoldásának kérdését sürgessük. Az iparosoknak — úgy mondják — nem vált be a vásárhoz fűzött reményük. Bár sok volt az ember, de vásárolni alig vásároltak. E helyett jó napjuk volt a vásáros komédiáknak. Évek óta nem volt annyi tingli-tangli egy vásárunkon sem, mint mostan. Káposztavásárnak is hívják ezt a vásárunkat. Volt is hagyma, káposzta elég. A Dunapart egész hosszában ilyen hajókkal volt elfoglalva. Az árak sem voltak magasak. Jó bevétele volt a városnak a vám és révpénzekből. A Dunán a régi Vác propeller segített a kis Fürgének s megállás nélkül közlekedett kora reggeltől kompokkal a két csavargőzös a szigeti és váci oldal között. A múltévi őszi vásár is jó volt, akkor a vámon 3333 K 50 fillért, a réven 880 koronát vettek be, az idén a bevétel 500 koronával jobb, mert Miklósovich Sándor vámfelügyelő kimutatása szerint a vámokon 3815 K 68 fillér, a réven pedig 900 korona folyt be.” ♦