A Vác 950 jubileumi év eseménysorozatának egyik legkülönlegesebb programpontja lesz a november 21-én 19 órától megvalósuló zenés–irodalmi est, amely a város múltját, művészetét és közösségét állítja a középpontba. Az este fellépői – váci kötődésű alkotók, zenészek és irodalmárok – nemcsak művészetükön keresztül, hanem személyes történeteikkel, emlékeikkel és a város iránti elköteleződésükkel is kapcsolódnak a kerek évfordulóhoz.
A „Mi szólunk!” mottóval meghirdetett esemény a váci kulturális élet sokszínűségét és összetartó erejét hivatott megmutatni, miközben különleges találkozási pontot kínál mindazoknak, akik szeretnének együtt ünnepelni – zenével, versekkel és közös élményekkel.
Az estről Pápay Eszter íróval, költővel beszélgettünk, aki szervezőként és alkotóként is aktív részese a programnak.
Hogyan született meg az ötlet, hogy a Vác 950 jubileumhoz kapcsolódva egy ilyen különleges, zenét és irodalmat ötvöző estet szervezzetek?
A zenés irodalmi műsor gondolata önmagában nem újszerű; nagyjából egy évtizede minden esztendőben voltak hasonló rendezvényeink, így természetes módon adta magát a szándék, hogy ehhez a nem mindennapi alkalomhoz kapcsolódva is színre lépjünk, ily módon tisztelegve a város fennállásának kerek évfordulója előtt.
Az est meghívója szerint a program a „Mi szólunk!” szellemiségében valósul meg. Mit jelent számodra ez a kifejezés – személyesen és közösségi értelemben?
Ennek a szlogennek nyilván megvan a maga eredeti mondanivalója és funkciója, amely nem tőlünk ered. De azért a mi olvasatunkban is helytálló; számunkra elsősorban azt jelentheti, hogy mi szólunk – ahogyan folyamatosan eddig is – külső feltételektől függetlenül. És hangsúlyossá tehető a „mi” is, ami esetünkben az összetartozást erősíti a megosztottsággal szemben. Személyes értelemben talán még annyit tehetnék ehhez hozzá, hogy a nyilvánosság felé való kinyilatkoztatás egyfajta belső indíttatásból ered, amit már egészen fiatalon megérez és művel is az ember, viszont előfordul, hogy ez a külvilág számára csak jóval később válik köztudottá és egyértelművé.
A város 900 éves jubileumára is jól emlékszel, írtad egy posztodban – mit jelent neked, hogy most, 50 évvel később, újra részese lehetsz egy városi ünnepi megemlékezésnek?
Ez nyilván végtelenül megtisztelő, és egyben felemelő érzés, ahogyan mindannyiunknak, akik színpadra állunk. Annak idején, amikor a 900. esztendő ünnepi hangulatának és eseményeinek szemtanúja voltam, szó szerint történelminek éreztem a jeles évfordulót. Akkor persze meg sem fordult a fejemben olyan gondolat, hogy évtizedek múltán én is hozzájárulhatok majd a megemlékezéshez, és nem csupán azért, mert még kisgyerek voltam. Másfelől szembesít az idő múlásával is: régebben úgy gondoltam, hogy ezer év rettentően hosszú idő; most viszont azt kell mondanom, hogy ha ötven év ilyen szempillantás alatt röppen el, akkor az ezer sem olyan sok, mint ahogy eddig hittem. Ezáltal pedig azokat az embereket és történéseket is közelebb érzem magamhoz, amelyek a város múltjában létezve korábban nagyon távolinak tűntek.
A művészet erejét említed, ami „összeköt, inspirál és közösséget formál”. Mit tapasztalsz ebből a mindennapi váci művészeti életben?
Az idézett gondolat az est egyik fellépőjétől, Beszkid Józseftől származik, de valóban, valamennyien így érzünk és gondolkodunk. Ha nem így lenne, valószínűleg mi magunk sem tartanánk össze, elvégre az egyének szintjén nagyon különbözőek vagyunk. Vác művészeti életének mindennapjairól természetesen csupán abban a szeletben tudok érdemlegesen nyilatkozni, amelyben érintett vagyok, de általánosan is azt mondhatom, hogy többnyire nyitottsággal és elfogadással találkoztam. A művészet – jó esetben – sohasem kirekesztő. Más megközelítésben pedig azt tapasztalom, hogy minden egyes rendezvényen bővül a közönség olyanokkal, akik fellelkesülve azt mondják: ”ha tudtam volna, hogy ilyen magával ragadó a hangulat, már előbb is jöttem volna, de ezután, ha csak tehetem, jönni fogok”. A művészettel átitatott rendezvények élménye – legyen szó akár koncertről, irodalmi programról vagy kiállításról – kiragadja az embert a hétköznapok monotonitásából, és képes megteremteni az emelkedett együtt-érzés jóleső állapotát. Ez pedig már önmagában is egy lépés a közösségi létezés felé.
Kikre számíthat a közönség az esten – milyen különleges formában találkozik majd a zene és az irodalom? – Hogyan válogattátok össze a fellépőket és a műsorszámokat?
Az est szereplői jobbára olyan alkotók és előadók, akik már több alkalommal is felléptek együtt. A Lel-Tár együttes – korábbi formációit is beleértve – régóta foglalkozik versmegzenésítéssel és versdalok tolmácsolásával, méghozzá, míves módon. A szintén színpadra lépő Váci Költők Baráti Társaságának 2017-es bemutatkozó estjén is ők muzsikáltak, ahogyan az én verskötet bemutatóimon is visszatérő közreműködő. A költőcsapat évről évre megnyilvánul valamilyen módon, a fennállásunk ötödik évfordulóját például ugyanígy a Dunakanyar Színházban ünnepeltünk. Beszkid József hasonlóképpen olyan előadó, aki részese volt már a különféle irodalmi esteknek. Boda Máriát, mint irodalomtanárt kértük fel arra, hogy a valaha Váchoz kötődő, immár klasszikus költőkről megemlékezzen. Klenyán Csaba, Liszt-díjas klarinétművész szereplése pedig többszörösen is unikum, hiszen a kortárs komolyzene kiemelkedő személyiségeként tartják számon a nagyvilág színpadain, viszont ritka alkalom, amikor a szülővárosában hallhatjuk őt. A konkrét műsorszámokat tekintve szintén arra törekedtünk, hogy valamilyen módon a városhoz, vagy a hozzá fűződő emlékeinkhez, érzéseinkhez kötődjenek.
Van valamilyen közös váci szál, ami mindenkit összeköt? – Mit üzensz azoknak, akik még talán haboznak eljönni – miért lehet különleges élmény ez az este a váci közönség számára?
Minden egyes fellépő kötődik a városhoz valamilyen módon. Itt született vagy éppen itt él jelenleg is, illetve tanulmányai vagy hivatása révén fűzi meghatározó kapcsolat Váchoz. Nem véletlenül választottuk egyfajta mottóként Radnóti verssorát: „mint fatörzsből gyenge ága”. Hogy miért lehet különleges élmény ez az est? Mondhatnám például, hogy azért is, 950 évenként egyszer van ilyen… De komolyra fordítva: azt hiszem, a szereplők idetartozása és elhivatottsága adja az igazi értékét és egyediségét, az, hogy a maguk ereje és lehetősége szerint valamennyien szívvel-lélekkel művelik azt, amit. Ez is egy közös szál, és ezáltal – még ha a szó hagyományos értelmében nem is mindenki előadóművész – egy ilyen est valószínűleg a közönség lelkét is képes megérinteni.
A program címe szerint „zene, irodalom és közösség” kerül egy színpadra. Ha csak egy szóval kellene jellemezned ezt az estét, mi lenne az a szó, és miért?
– Nem könnyű egyetlen szóban vagy fogalomban összefoglalni mindazt, amit a rendezvénnyel kapcsolatban gondolunk, vagy remélünk, de legyen most ez a szó az „EGYÜTT”… ♦