Több mint három évtizede dolgozik az idősgondozás területén, és ma is ugyanazzal az elkötelezettséggel fordul a szépkorúak felé Katona Gabriella (képünkön jobboldalt hátul), az Arany János utcai Idősotthon telephelyvezetője. Mint mondja: „Harminckét év alatt ez már nekem a hivatásommá vált.”
Gabriella 1993-ban végzett általános ápolóként, és azóta folyamatosan idősekkel foglalkozik. Pályáját a Burgundia úti otthonban kezdte, majd hosszú évekig főnővérként dolgozott a Migazzi Kristóf Idősek Otthonában Verőcén.
A szakmai út végül visszavezette Vácra – nem véletlenül. Szabados-Slezák Brigitta intézményvezető hívta vissza a helyi idősellátásba, akivel korábban sok éven át dolgoztak együtt, és akivel – ahogy mosolyogva mondja – „mindig egymás mellett haladtak a pályán”. 2022 óta vezeti a deákvári telephelyet.
„Régi szakmai és emberi kapcsolat köt össze bennünket. Amikor Brigitta szólt, tudtam, hogy jó helyre jövök vissza” – meséli. Bár a Rádi úti otthonban is dolgozott korábban, inkább az Arany János utcai intézményt választotta, amely húsz férőhelyes, jelenleg 18 lakó él itt. A kis létszám különleges hangulatot teremt:
„Családias közegünk van, mindenkit név szerint, történettel ismerünk. Sok lakó helybéli, és ez megnyugvást ad nekik – ismerős arcok, ismerős környék.”
Az intézményben öt nővér, egy terápiás munkatárs és technikai személyzet dolgozik. A csapat stabil, összeszokott, sokan évtizedek óta ugyanitt vannak. Az idősgondozás egyik legnagyobb kihívása ma a demens lakók ellátása. Bár az otthonban nem a súlyos esetek a jellemzőek, a folyamat mindenhol érződik.
„Egyre több a demens idős, és ez komoly szakmai feladat. Napról napra újra kell kezdeni az aktivizálást, nem engedhetjük el a kezüket” – emeli ki Gabriella. Miközben hangsúlyozza: az idősek még ma is rengeteg erőt adnak nekik is.
A telephely jelenleg energetikai korszerűsítésen esik át – régóta várt fejlesztésként.
„Nagyon örülünk ennek a beruházásnak. Az épület még bölcsődeként szolgált, én magam is ide jártam gyerekként – most végre méltó körülmények között folytatódhat a munka.”
A mindennapok során Gabriellának a lakók jelentik a legnagyobb inspirációt: „Emberséget, kitartást, derűt tanítanak. Ha leülök melléjük beszélgetni, érzem, miért érdemes ezt csinálni.”
Nagymaroson él, férjével tizenkét éves kislányával. A család, a természet közelsége és a hivatás szépen kiegészítik egymást.
„A gyerekem ebben nőtt fel, látta ezt a világot. Néha be is jön, részt vesz egy-egy programon. De hogy ő is ezt választja-e? Majd eldönti. Ez nem könnyű pálya, nagy türelem kell hozzá.”
A szakmai megújulásról azt mondja: nagy szükség van rá. „Aki hosszú évek óta itt dolgozik, könnyen bele tud kényelmesedni. Pedig fontos frissíteni a tudást, nyitottnak lenni. A szakma változik, és nekünk is változnunk kell vele.”
Zárásként megkérdeztem, mi ad erőt több mint három évtized után, mi az, ami inspirálja még?
A válasza nem is lehetne őszintébb: „Az idősek minden nap tanítanak valamit. Lehet fárasztó, lehet nehéz, de ez az életem része. Amíg tudok adni és tőlük tanulni, addig itt a helyem.” ♦