Vannak történetek, amelyek nem azért születnek, hogy szórakoztassanak, hanem mert el kell őket mesélni. A Kobra sztorik ilyen könyv. Nem fikció, nem krimi, nem hőseposz – sokkal inkább lenyomata annak, amit egy rendőr lát, érez és visz magával akkor is, amikor már rég nincs szolgálatban. A közelmúltban elhunyt Solymosi Zoltán, alias Kobra, nem csupán megírta ezt a kötetet – megélte.
„Az utcán nem lehet újrakezdeni egy jelenetet. Ami megtörténik, az örökre ott marad.”
A kötet rövid, feszes írásokból áll, amelyek egytől egyig valódi helyzetekből táplálkoznak. Nincs bennük pátosz, nincs önsajnálat, és nincs magyarázkodás sem. A szerző nem ítélkezik, nem tanít – egyszerűen elmondja, mi történt. És ettől válik minden történet súlyossá.
„Az ember azt hiszi, fel lehet készülni mindenre. Aztán kiderül, hogy csak reagálni lehet.”
A Kobra sztorik világában az utcák, lépcsőházak, kocsmák, lakások és kihallgatótermek nem díszletek, hanem döntési helyzetek színterei. Egy rossz mozdulat, egy félreértett mondat, egy késlekedő reakció – és már más irányt vesz egy sors.
„Nem mindig az a legnehezebb, amit csinálnod kell. Néha az, amit nem tehetsz meg.”
A könyv egyik legnagyobb ereje az emberi nézőpont. Az intézkedések mögött emberek állnak – félelmekkel, indulatokkal, kétségekkel. És ott van a rendőr is, aki egyszerre hatóság és ember, aki tudja, hogy minden döntésének ára van.
„Van, aki bilincsben megy el. Van, aki a fejedben marad.”
A Kobra sztorik nem kínál feloldást. Nem zár le mindent megnyugtató tanulságokkal. Ehelyett kérdéseket hagy maga után: hol húzódik a határ kötelesség és emberség között? Meddig lehet keménynek maradni anélkül, hogy az ember elveszítené önmagát?
„A szolgálat véget ér. A történetek nem.”
Ez a könyv – amely ismét megvásárolható Vácon a Lyra Könyvesházban – azoknak szól, akiket érdekel a valóság a villogó fények mögött. Akik nem fekete-fehér válaszokat keresnek, hanem meg akarják érteni, milyen az, amikor másodpercek alatt kell dönteni – és együtt élni a döntésekkel. ♦