Vácra érkezik a Jobbik elnöke, a párt miniszterelnök-jelöltje, Vona Gábor – jelentette be Fehér Zsolt, a Jobbik váci elnöke, parlamenti képviselőjelöltje az elmúlt héten tartott sajtótájékoztatóján.
Fehér Zsolt elmondta, tapasztalataik szerint vannak, akik visszaélnek azzal, hogy a kampányban résztvevő jelöltek állami forrásból pénzt kapnak a kiadások finanszírozására, ezzel azonban fillérre pontosan el kell majd számolniuk.
A Jobbik programját is bemutatta, kiemelve, hogy a Jobbik állította össze elsőként a versengő pártok közül, írásba foglalva is a teljes programját. Ennek három fő pillére van: megélhetés, rend és elszámoltatás.
A sajtótájékoztatón elhangzott: a kampányban Vácra érkezik Vona Gábor, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje. A politikus március 13-án csütörtökön 14 órától a Széchenyi utcában, a Dunakanyar áruház mellett várja az embereket Fehér Zsolttal együtt. Szeretnék bemutatni a párt elképzeléseit és várják a véleményeket is – hangzott el a sajtótájékoztatón. (Váci Napló) ♦