Reggel nyolc órakor gyülekeztek az iskolások és az óvodások is, hogy részt vegyek az idei autómentes napon. Vácon már hagyománnyá vált, hogy az Európai Mobilitás Hét keretében megpróbálják a fiatalokat is megmozgatni. Ez most is sikerült.
A rendezvényt Mokánszky Zoltán alpolgármester nyitotta meg. Elmondta: a játékos programok keretében a kicsik és nagyok is elsajátíthatják a biztonságos közlekedést, mind gyalogosan, mind pedig kerékpárral. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a mobilitási hét keretében, a hétvégén autó helyett vonattal utazók a forgalmi engedély felmutatásával ingyen utazhatnak.
A részleteket Farkas Lívia, a közművelődési és oktatási osztály referense, a program főszervezője ismertette. A rendezvény végeredménye:
– középiskolai csoportok: 1. I. Géza Király Közgazdasági Szakközépiskola, 2. Király Endre Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, 3. Selye János Humán és Zeneművészeti Szakközépiskola, 4. Madách Imre Gimnázium.
– általános iskola alsó évfolyam: 1. Földváry Károly Általános Iskola, 2. Juhász Gyula Általános Iskola, 3. Árpád Fejedelem Általános Iskola.
– általános iskola felső évfolyam: 1. Földváry Károly Általános Iskola, 2. Juhász Gyula Általános Iskola és Petőfi Sándor Általános Iskola, 3. Árpád Fejedelem Általános Iskola.
– óvodai csoportok: 1. Vám utcai óvoda csoportja, 2. Deákvári főút csoportja, 3. Diófa utcai óvoda csoportja és a Nyár utcai óvoda csoportja.
Az első autómentes napot 1997-ben rendezték meg Franciaországban, és 2000 -ben nyilvánította az Európai Bizottság akkori környezetvédelmi biztosa, Margot Wallström az autómentes napot valódi európai kezdeményezéssé. Ez a kezdeményezés kiváló alkalom arra, hogy a bekapcsolódó települések kimutassák, hogyan viszonyulnak a környezetvédelmi kérdésekhez. Egy napra – lehetőleg minden év szeptember 22-én – a helyi önkormányzatok más megvilágításban mutathatják meg a városközpontot, egyes területeken korlátozhatják a gépjárműforgalmat, bátorítják a fenntartható közlekedési eszközök használatát, és felhívják a figyelmet arra, hogy az állampolgárok közlekedési eszközökkel kapcsolatos döntései milyenkörnyezeti hatással járnak. (munkatársunktól) ♦