kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

Drogot terjeszt könyveivel a váci iskolaigazgató

hirdetés
dunaelektro banner (1400 x 230 képpont)

Ősi János könyvbemutatója-700Az ember néha meglepődik. A halk szavú iskolaigazgató, aki a város egyik legnépszerűbb középiskoláját, a közgazdaságit vezeti, immár harmadik kötetét mutatta be a Lovagkirályról írt sorozatában. Az elmúlt héten csütörtökön a városi könyvtár immár egyre népszerűbb programjai között került sor A Lovagkirály öröksége című könyv bemutatójára, amelyre ismét megtelt az előadóterem.

A rendezvény külön érdekessége volt, hogy az író iskolaigazgatót egy másik iskolaigazgató, Hóringerné Kozák Eszter, a Selye vezetője faggatta. Szó szerint, hiszen a kérdező alaposan felkészült, saját bevallása szerint az új könyvet mindössze egy nap alatt olvasta el. Ezért is jutott eszébe a beszélgetés során Ősi János egyik kritikusának megjegyzése: a szerző valójában drogdíler, csak ő nem ártalmas szereket, hanem letehetetlen könyveket terjeszt.

[sam id=”1″ codes=”true”]

A beszélgetés során az is kiderült, hogy az írónak is szüksége van arra, hogy minden este találkozzon a papírral és a tollal. Szó szerint, hiszen a jelenlévők megtudhatták, hogy Ősi János kézzel írva alkot és csak később pötyögi be a számítógépbe a szöveget.

20_01A teljes cikket a Váci Napló május 20-án pénteken megjelent friss számában olvashatják. ♦