VÁCI NAPLÓ/a város ♥ A moldvai magyaroknak visznek ismét szállítmányt Vácról, a delegációt most is Fördős Attila polgármester vezeti. A mintegy 1000 kilométerre lévő Klézse település Szeret-Klézse Alapítványának élelmiszert, játékot és ruhát visznek a napokban.
Fördős Attila kiemelte: ezzel az adománnyal lehetőséget teremtenek arra, hogy az ottani katolikus közösség, a gyerekekkel meg tudja ünnepelni a Karácsonyt.
[sam_block id=”5″]
– Hosszú évek óta járjuk ezt a vidéket és segítjük az ott lakókat az ünnepek alatt. A gyerekeknek játékot, a felnőtteknek ruhát, a családoknak élelmiszert viszünk – mondta.
A polgármester köszönetet mondott minden adományozónak, aki felkarolta és támogatja évek óta az általa életre hívott kezdeményezést.
Harrach Péter országgyűlési képviselő a helyszínen arról beszélt, hogy fontos, hogy az ilyen kezdeményezések mögé álljanak vállalkozók is.
– A Karácsonynak mindenki számára van mondanivalója, nem csak a hívő embereknek. Ilyenkor fontossá válik a másik emberre való odafigyelés. Most itt is ez történt, egy olyan országban, ami jobb helyzetben van, mint azok, akiknek viszik az adományokat – mondta.
Az adomány a helyi vállalkozók és a váci óvodások által felajánlott játékokból áll és mintegy két millió forintot tesz ki az értéke. ♦
[sam_block id=”6″]