Tornaszobát avattak a Sirály utcai óvodában

VÁCI NAPLÓ/a város ♥ Kilencven százalékban önkormányzati pénzből, 10 százalékban pedig vállalkozói, szülői és képviselői felajánlásból valósult meg a tornaszoba kialakítása Deákváron, a Sirály utcai óvodában.

Az átadáson Mokánszky Zoltán alpolgármester elmondta: nagy örömükre szolgál, hogy az egykori főzőkonyhából mára tornaszoba lett.

[sam_pro id=0_1 codes=”true”]

– A szoba átadásával arra szeretnénk ösztönözni a kicsiket, hogy a mindennapi mozgás az életük része legyen, hiszen így egészségesebbek lesznek, javul a mozgáskoordinációjuk és jobban be tudnak illeszkedni a társadalomba is – mondta. Hozzátette: a város arra törekszik, hogy minden óvodájában legyen tornaszoba.

Az alpolgármester végül jó szórakozást és használatot kívánt a kialakított helyiséghez és köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták a fejlesztést. ♦

[sam_pro id=0_3 codes=”true”]