VÁCI NAPLÓ/a város ♥ December 9-én kinyitják a Váci Piarista Gimnázium kapuit a családok előtt is. Az iskola színes alkotóműhelyeibe nyernek bepillantást a diákok és a szülők, akik ellátogatnak 10 órakor kezdődő nyílt napjukra.
Az érdeklődő diákokat érkezésükkor „turistacsoportokra” osztják, akik „idegenvezetők” segítségével járhatják be az iskolát. Az első részében e vezetett program keretében van mód ismerkedni az iskolával. A nyílt nap hátralévő részében „szabad a vásár!”, azaz a diákvendégek némi helyismeretre szert téve – egy térkép segítségével – járhatják be az egész iskolát, bepillantva tanulók és tanárok által szervezett sok-sok programba.
[sam_pro id=3_3 codes=”true”]
Míg a diákok az iskolai „kalandtúrán” vesznek részt, a család kisgyerek tagjaira cserkészek vigyáznak a tornatermi játszóházban. A szülőket a díszterembe várják iskolabemutató tájékoztatókkal. Diákok és tanárok mellett az iskolai szülői szervezet és a diákönkormányzat tagjaival is lesz mód találkozni. ♦