Riasztásra kevesebb mint 25 percen belül reagáltak a váci rendőrök

Az elmúlt évtizedekben, amikor a váci rendőrök munkájáról volt szó, szinte mindig elhangzott a kérés: legyen több rendőr az utcákon. Voltak olyan évek, hogy a belvárosban kutyás rendőrök jelentek meg rendszeresen, a külterületeken pedig lovas rendőrök járőröztek. Ám mindenki számára világos, hogy a demonstratív jelenlét igazán nem tartja vissza a többnyire rejtetten dolgozó bűnözőket, legfeljebb a közterületeken randalírozókat fékezi meg.

A Váci Rendőrkapitányság tavalyi adatai alapján a rendőri jelenlétnek, a tudatos, folyamatos elemző-értékelő munka adataira épülő szolgálatvezénylésnek köszönhetően jelentősen csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma a városban is. Ennek jelentősége van abból a szempontból is, hogy a közterületi megjelenések száma is kevesebb lett. A csökkenés jól látható a közterületi óraszámoknál is, amelyek a 2016-os 89 ezer 238 óráról tavaly 77 ezer 924 órára csökkentek.

A jó felépített, szervezett közterületi szolgálatot – mind az önkormányzati, mind a lakossági visszajelzések szerint – az állampolgárok nagy örömmel fogadták, kiemelten a gyalogos járőrszolgálatot.

A Váci Rendőrkapitányság illetékességi területén található települések rendőri ellenőrzésének,
időszakos rendőri jelenléttel történő megerősítésének célja a lakosság szubjektív biztonságérzetének növelése volt. A bűnelkövetések megelőzését és visszaszorítását, valamint az elkövetők elfogását a folyamatossá tett rendőri jelenlét keretein belül a helyi közrendvédelmi, határrendészeti, és közlekedésrendészeti állománya hajtja végre.

A szolgálatok szervezettségének javítása érdekében hetente két napon az elemző-értékélő és feladat
meghatározó értekezleteket továbbra is megtartották, ezeken a terület bűnügyi, közbiztonsági, közlekedésrendészeti helyzetének, illetve a várható feladatok függvényében osztják el az erőket és eszközöket a helyi bűnügyi statisztikai, valamint a napi jelentésben szereplő adatok figyelembevételével.

A rendőrségen belül egy-egy bejelentés után az elvárt reagálási idő 25 perc. A váciak tavaly egy kicsivel több mint 23 perces átlaggal dolgoztak, ami jó eredmény.

Tavaly a Váci Rendőrkapitányság területén 1322 bűncselekmény vált ismertté, míg az előző évben 1697-et regisztráltak. Ebből 2017-ben Vácra 889 jutott. És még egy fontos adat: a Váci Rendőrkapitányság regisztrált bűncselekmények nyomozáseredményességi mutatója az elmúlt esztendőben 53,5 százalék volt. A Pest megyei eredmény 56 százalék. A regisztrált bűncselekmények ismeretlen tetteses felderítési mutatója 29,1 százalék, mely 3,1 százalékkal jobb, mint az előző évben. ♦

[sam_pro id=0_26 codes=”true”]