Vasárnap estétől érvényes az új forgalmi rend az épülő M2-es autóút egy szakaszán. A dunakeszi-fóti lehajtó és az M0-ás csomópont között az elmúlt hét végére befejezték az új nyomvonalon a sávok felfestését és át is adták a forgalomnak e rövid szakaszt.
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt korábbi közleményének megfelelően szeptember 16-án vasárnap késő délután fokozatosan átterelték a forgalmat az új bal pályára. Tekintettel az érintett útszakasz ősszel megnövekedő forgalmára, az M0 felé 2, Vác felé 1 forgalmi sávot alakítottak ki a szabványos előírások betartása, valamint a keresztmetszeti adottságok miatt szűkített sávszélességgel.
A három sávon továbbra is csökkentett, 60 km/h sebességgel haladhatnak az autósok. Ez az ideiglenes forgalmi rend várhatóan 2019 közepéig áll majd fenn.
A változás elsősorban a reggel Vác irányából a főváros felé munkába igyekvőknek kedvező, mert a Dunakeszi felől érkező autósok miatt az utolsó néhány kilométeren nagy dugók voltak. A délután hazafelé autózók továbbra is a megszokott lassú haladásra számítsanak. ♦