A hírek szerint hamarosan bevezeti a rendőrség azt, a külföldön már elterjed sebességellenőrzési módszert, amelynek lényege, hogy az autók haladását két mérőpont között rögzített adatokból számolják ki. Az átlagsebesség-mérés rendszerének bevezetésén jelenleg is dolgozik a rendőrség – mondta az InfoRádiónak a rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes. Halmosi Zsolt hozzátette: idén 432 ember vesztette életét közúti baleset miatt.
A rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes szerint csaknem minden közúti baleset valamilyen felelőtlenség következménye. A Biztonság hete című programmal arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy „ez egy óriási, közös felelősségünk”.
A magyar utakon idén történt balesetek által követelt 432 élet megmenthető lett volna. Ha például egy autóban többen utaznak, és a járművezető elkezd a telefonjával foglalkozni, a katasztrófa elkerülhető, ha az utasok rászólnak és figyelmeztetik – vélekedett Halmosi Zsolt.
Az átlagsebességmérés jó módszer lehet a rendőrség kezében. A VÉDA-rendszert felkészítették arra, hogy a fix telepítésű eszközök, illetve a fix és mobil berendezések között átlagsebességet mérjen.
„A kollégáim most dolgoznak annak a rendszernek a kialakításán, amely majd lehetőséget biztosít arra, hogy – ha a jogszabályi feltételek meglesznek -, alkalmazható lehessen ez a módszer” – jelentette be a rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes. Hozzátette: ezzel a mérési metódussal kiküszöbölhető a rendszer azon gyengesége, hogy az autósok kizárólag a a traffipax környékén tartják be a sebességkorlátot.
Pausz Ferenc közlekedésbiztonsági szakértő az InfoRádiónak elmondta: az átlagsebesség-mérés egy relatíve hosszabb, 3-5 kilométeres útszakaszon ellenőrzi a jármű gyorsaságát, a mérés kezdetétől a mérés végéig megtett út és idő arányából számolja ki az átlagsebességet.
Egyetértve egyes kutatások eredményekkel, a szakember úgy véli, hogy a módszer hozzájárulna a közlekedésbiztonság mértékének emelkedéséhez. A telepítésnek azonban megvannak a korlátai is: két mérőpont között zárt rendszernek kell lennie, nem lehet parkoló vagy kereszteződés benne.
Külföldön is főként hidakon és alagutakban használják. ♦