Szombaton tartották a Téglaház dűlőben lévő, a Nemzetközi Postagalamb Szövetség ellenőrzése alatt működő váci teszttelepen az idei záróversenyt. Már délelőtt több száz érdeklődő gyűlt össze, várva a Prágából érkező galambokat, amelyeket reggel engedtek fel és nem sokkal két óra előtt jött meg a győztes madár.
A teszttelep már évek óta működik sikeresen Bacskai Sándor irányításával, a Bárdos István elnök vezette Magyar Postagalamb Sportszövetség támogatásával, s egyre népszerűbb a galambászok között. Ebben az évben a világ minden tájáról, elsősorban Európából majdnem ezer idei kelésű, fiatal galambot küldtek a tenyésztők Vácra. Szakszerű gondozás és felkészítés után néhány hete megkezdődtek az előkészítő versenyek, amelyek csúcspontja a most szombati záróverseny volt.
Mindenki nagy izgalommal várta a galambok érkezését. Nem sokkal két óra előtt egyszer csak feltűnt egy sietve érkező madár az égen és néhány másodperc múlva az elektronikus rendszer már rögzítette is az érkezés pontos idejét: 13 óra 53 perc 55,5 másodperc – jelent meg a felállított minitorokon az eredmény. Amelynek fényét emeli, hogy a több mint 430 kilométert lerepülő galamb majdnem 5 perccel megverte az egész mezőnyt, amely ezen a versenyen csaknem félezer madárból állt.
A galamb tulajdonosa a vácdukai egyesületben versenyző, Pencen élő Muri László, aki lányának, Nikolettnek a nevén nevezte a madarat a teszttelepre. A győzelem számukra 10 ezer eurót jelentett, amit a helyszínen ki is fizettek nekik.
A záróversenyen számos külföldi szövetség képviseltette magát és ott volt Rétvári Bence parlamenti államtitkár, városunk országgyűlési képviselője, Fördős Attila polgármester és Balkovics Péter, a körzet önkormányzati képviselője, akik részt vettek a díjak átadásában is. (képünkön: a győztes Muri László és leánya, Nikolett) ♦