Ha Bálint törzsőrmester világbajnok lesz, jön a lefokozás?

Körcsarnok, a magyar birkózó válogatott második otthona, vagy inkább az első? A hat szőnyeg szépen egymás mellé lerakva szinte teljesen befedi a termet. A régi kék-piros-sárga takarókat már lecserélték, mindegyiken a legújabb, a legdizájnosabb, sötétkék alapon narancssárga színű, kör alakú zóna-betéttel, a sarkokban fehér United World Wrestling felirattal. Hasonló lesz egy házzal odébb a Papp László Budapest Sportarénában is. Ezen a haton még a világbajnokságra készülő válogatott keret tagjai gyötrik egymást, odaát már az aranyakért fognak csatázni október 20-tól 28-ig a világ legjobbjai, közöttük egy Vácról indult 204 centiméter magas, 130 kilós legény, az EB-ezüstérmes, junior világbajnok, Lám Bálint.

Pontban 17 órakor a már megszokott bemelegítéssel kezdődik a magyar kötöttfogású birkózó válogatott keret edzése. Valamivel több mint két hét van még a világbajnokság rajtjáig akkor, amikor riportunk készül. Ez a legkeményebb időszak, ilyenkor kapják a legnagyobb terhelést a versenyzők, később jöhetnek a némileg nyugalmasabb napok, az „élesítés”.

Itt már minden a birkózásról, a technikáról szól. A medicinlabda, az ugrókötél, a mázsás súlyzó és az egyéb, inkvizícióra emlékeztető eszköz már eltűnt a szemük elől, egy ideig nem lesz rá szükségük.

A teremben lévőkön végig nézve, szinte megszámlálhatatlan olimpiai, világ- és Európa-bajnoki cím, megannyi érem tulajdonosa a szőnyegen. Elég csak a három „főnökre”, Sike András szövetségi kapitányra és Repka Attila, valamint Majoros István válogatott edzőkre tekinteni, ők már tudják, mit jelent feljutni a csúcsok csúcsára.

Lám Bálint a terem egy távolabbi sarkában, váltott ellenfelekkel birkózik. A kapitány, kezében stopperrel, szigorúan jelzi, ha elérkezett a csere ideje és azt is pontosan megmondja, milyen akciót, milyen dobást kér. A vb-indulók nem pihenhetnek, nekik folyamatosan harcolniuk kell, míg az edzőpartnerek kapnak talán ha egy-egy perc szünetet.

Sike harsányan bekiabál: „Még harminc másodperc!” Mintha arra buzdítana, most kell mindent beleadni, hisz az ellenfél vezet, pontot kell csinálni! És gyűrik is egymást becsülettel. Az izzadtságtól a csarnokban a páratartalom megemelkedik, olyan érzésünk támad, mintha egy medencetérben lennénk. Pedig „csak” a magyar kötöttfogású birkózó válogatott tart egy kicsit intenzívebb edzést.

Egy nagyon rövid szünetet kihasználva tudunk néhány szót váltani Toronnyal, azaz Lám Bálinttal, aki a Bp. Honvéd versenyzője.

– Minden katonás rendben van? – kérdezem.

– Természetesen igen – feleli határozottan a Magyar Honvédség törzsőrmestere, a súlycsoport világranglista második helyezettje. – Sérülés nem akadályoz, erőnlétileg is jól állok, most a technikai elemek csiszolása következik, az elkövetkező időszak már erről szól majd és az is fontos, hogy megjöjjön a „szőnyegéhségem”, hogy szét akarjam tépni minden ellenfelemet!

Belőlük lesz szép számmal, ám a kiemeléseknek köszönhetően a világranglista vezető török, háromszoros vb-, hatszoros Eb-győztes Kayaalppal csak a döntőben, míg a negyedik kubaival is csak az elődöntőben találkozhat jelen állás szerint.

– Ezzel nem foglalkozom, mindig csak a soron következő ellenfelem legyőzése a cél és ha az megvan, jöhet az újabb kihívás. Különben is, a már említett két klasszison kívül ott lesz még az ugyancsak előkelő helyen álló román, iráni és orosz versenyző, akik nem turistáskodni érkeznek Budapestre. Annyi biztos, nem fogok unatkozni, de nagyon elszánt és céltudatos vagyok, egyszerűen akarom azt az érmet!

– Egyik katonai elöljáródat megkérdeztem arról, mire számíthatsz, ha mondjuk, megnyered a világbajnokságot. Nevetve csak annyit ígért: „Azonnali lefokozás!”

– Erre még visszatérhetünk, ha zsebemben lesz az érem – mondta Bálint.

A két órás edzésnek lassan vége. Hogy kemény munka folyt, azt a laikus is láthatja, mert a szőnyegek felületén szinte tócsákban áll a víz. Sike András rá is szól a még csatázó Lőrincz Tamásra: „Gyertek ide a száraz részre!”

Lám Bálint már végzett, mielőtt az öltözőbe menne, vár rá a kötelező savasodás-mérés. Ennek értékétől függ, kell-e még túlórában egy kicsit futkosnia, vagy végre mehet a zuhany alá. Az eredmény kiváló: 1,2 egy ilyen tréning után – halandó számára szinte elképzelhetetlen. Mint ahogyan az is, mennyi munka van ebben a világbajnoki felkészülésben, ahol az izzadtságot nem cseppekben, hanem literekben mérik.

A mi váci fiunk, Lám Bálint különleges helyzetben van, ő lehet az, aki felteheti nemcsak a saját, hanem az egész magyar birkózó válogatott szereplésére is a koronát, ugyanis október 28-án, vasárnap a kötöttfogás 130 kilogrammos súlycsoportjának két bronz- és végül az aranycsatája zárja a kilenc napos viadalt. Reménykedjünk benne, hogy magyar, szűkebben: váci érdekeltséggel. ♦