Mobiltelefonjuk van, vécépapírjuk nincs, beindul a migráció?

Új könyvet jelentetett meg Martin Rees, a legendás brit csillagász és kozmológus, aki korábban már számos jóslattal állt elő a világ sorsának alalkulásáról. Az On the Future: Prospects for Humanity (A jövőről – az emberiség kilátásai) is az emberiség jövőjét igyekszik kitapintani korábbi és kurrens kutatások eredményeiből építkezve.

Rees veterán és megbízható jövendőmondó: a Királyi Természettudományos Társaság elnöke, az Amerikai Tudományos Akadémia tagja és a Centre for the Study of Existential Risk lehetséges globális katasztrófákat vizsgáló kutatócsoport társalapítója már 2003-as, Ütött az utolsó óránk? című könyvében úgy számolta, az emberi társadalomnak, ahogy ismerjük, csak 50-50 százalék esélye van arra, hogy túlélje a 21. századot. Ezzel most már, az ENSZ klíma-világjelentése múlt heti publikálása után, nem nagyon lehet vitatkozni – írja a Financial Times, amelynek cikkét a mfor.hu szemlézte.

Az emlékezetes IPCC-jelentés szerint mindössze 12 évünk maradt, hogy drasztikusan visszafogjuk a károsanyag-kibocsátást, és megelőzzük, hogy a Föld melegedése elérje az iparosodás előtti állapothoz képest a plusz 1,5 Celsius fokot – úgy, hogy ez a hőhatár már önmagában élhetetlenné tenné a bolygó bizonyos részeit. A nagyon is valószínű 2 Celsius fokos emelkedés a jelentés szerint már olyan pusztítással járna, amit ma még nehezen tudunk elképzelni, azonban ha idáig elérünk, akkor a még további melegedés már gyakorlatilag elkerülhetetlen, és az emberi civilizáció végét jelenti.

Rees új kötete több szempontból is megvizsgálja ezt a katasztrófa felé robogó antropocén kort, és mind az optimista, mind a cinikus véglettől tartózkodva mereng a tudomány és technológia jövőjén. Az egyik terület, aminek külön figyelmet szentel, a népesedés kérdése.

Jelenleg mintegy 7,7 milliárd ember él a Földön, és a népesedés üteme egyre gyorsul. Rees számítása szerint a bolygó populációja 2050-re, de akár már egy évtizeddel korábban is eléri a 9 milliárd főt, Afrika népességének alakulása pedig akár 11 milliárdosra is dagaszthatja a Föld népességét 2050 után.

2050-re a világ gyerekeinek fele Afrikában fog élni, Rees szerint olyan tudathasadásos körülmények között, hogy miközben okostelefonja és közösségimédiás hozzáférése mindenkinek lesz, a tiszta víz és a vécépapír hiánycikknek fog minősülni. És mivel a telefonok kijelzőjén minden nap szembesülni fognak azzal, mi minden hiányzik az életükből, ami a nyugati gyerekeknek alapfeltétel, jelentősen le fog romlani a mentális egészségük, a jobb élet utáni, a közösségi média által felfokozott sóvárgás pedig újabb migrációs hullámokat indíthat meg Európa felé, újabb konfliktusokat szülve.

Az élelmezés problémája persze ennél is súlyosabb lesz, mint Rees írja, a kapzsi nyugati világ egyszerűen kimeríti a természetben rejlő lehetőségeket, és még a század fele előtt végpontra ér az élelmiszeripar. 1500 liter víz kell 1 kilogramm búza megtermesztéséhez, de tízszer ennyi kell 1 kg marhahús előállításához, melynek az energiaigénye ráadásul a búzáénak húszszorosa – sorolja az ismert tényeket a szerző, aztán a ma már szintén közhelyszámba menő megoldásokat is említi: áttérés a vegán életmódra, génmanipulációval egy sor zöldség terméshozamának megnövelése, fejlesztések a mezőgazdasági technológiákban.

Ám Rees, megint csak nem elsőként, azt is megállapítja, hogy a nagyvállalatok és a kormányok  rövidlátó, csak a haszonszerzésre koncentráló magatartása és a nagy tömegek tagadása a bolygó valódi és legnagyobb ellensége, ezeken pedig borzasztó nehéz változtatni.

Rees A tudomány határai és jövője című fejezetben húzza a legmeglepőbbet. Ebben a részben azt írja, hogy „a redukcionizmus konceptuálisan nem hasznos”. A szerző, bár saját bevallása szerint ateista, megvallja, hogy mindezek ellenére osztozik a hívők misztérium-igényében. Mint mondja, a tudomány nem lehet a végső értékhatározó, ha a létezés legnagyobb kérdéseire keressük a választ, akkor magunk mögött kell hagyni, és a filozófia és a teológia felé kell fordulnunk. De Rees ennél is tovább megy: ő a tudomány és a vallás szövetségre lépését tartja kívánatosnak.

Rees búcsúzóul azt írja, a Föld egy semmiben sodródó űrhajó, melynek utasai „idegesek és ingerlékenyek.” Leírja azt is, hogy bár a tudomány és a technológiai fejlődés rengeteget tett azért, hogy ennyire közel kerüljünk civilizációnk pusztulásához, rengeteget tehet azért is, hogy végül mégis elkerüljük azt. A választásainkat azonban olyan értékek kell, hogy vezéreljék, melyeket a tudomány és a technológia önmagukban képtelenek biztosítani – végső soron túl kell tekinteni rajtuk. (képünkön: Mexikóváros látképe, 20 millióan élnek ott)