Tegnap Gémesi György lemondott az Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás elnöki tisztségéről, miután a tulajdonos települések polgármestereinek egy jelentős része szembe fordult vele. Ezzel ugyan még a helyzet nem oldódott meg, de lehetőség nyílt arra, hogy a kormányzat számára kedvező megoldás szülessen a szemétkáoszban.
A történtekkel kapcsoltban tegnap nyilatkozott városunk polgármestere az Echo Tv-ben. Fördős Attila szerint megszűnt a bizalom Gémesi Györgyben, ezért kellett távoznia a Zöld Híd Nonprofit Kft-t tulajdonló önkormányzati társulása elnöki posztjából. A városvezető azt mondta, a bizalomvesztés fő oka, hogy az érintettet szemétszállító cég egyrészt felesleges beruházásokat valósított meg, példaként említett egy 60 millió forintos luxusbuszt, másrészt átláthatatlan volt a gazdálkodása.
A lemondást követően Gémesi György az ATV-nek nyilatkozott és azt mondta: társadalmi munkában végezte a feladatát, az elmúlt évek alatt egy háznyi tiszteletdíjat hagyott a társulásnál. Szerinte ilyen ellenszélben már nem lehetett tovább dolgozni, ezért mondott le. Hozzátette: ha meglett volna a támogatás, tovább dolgozott volna, de úgy érzi, elment a falig. Hangsúlyozta, már korábban is gondolkodott a lemondáson, de a 350 ezer polgár és a 400 dolgozó miatt nem tette meg. (képünkön: Gémesi György) ♦