Vácott nevelkedett, első meccsén két gólt rúgott

A báty után az öcsi is bizonyított. Földi Máté az őszi szezonban a Vácban, míg öccse, a három évvel fiatalabb Földi Botond a héten a Mezőkövesdben mutatta meg tehetségét.

A III. Kerületi TVE pályáján az utóbbi szűk másfél évben (ez év novemberéig) ideiglenesen pályaválasztóként futballozott a Vác FC, soraiban a nyáron gyöngyösi kölcsönjátéka után visszatért Földi Mátéval. A 20 éves balhátvéd az utóbbi időszakban egyre több lehetőséget kap Zoran Szpisljak vezetőedzőtől, egyre inkább beépül a csapatba, és nem is nyújt rossz teljesítményt, ősszel 16 NB II-es bajnokin szerepelt.

E hét keddjén azonban a másik Földi, az öccse, Földi Botond kapott lehetőséget az óbudaiak stadionjában a Mezőkövesd színeiben, és rögtön két góllal bizonyított! A 17 éves támadó Vácott nevelkedett, a Váci VLSE utánpótlás-csapataiban 4 évet húzott le, majd onnan a Puskás Akadémiához, aztán a Kubala Akadémiához került, végül ez év nyarán az élvonalbeli Mezőkövesdhez igazolt.

Az őszi szezonban főként csak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei I. osztályú Mezőkövesd Zsóry II-ben játszhatott, de a III. Kerületi TVE elleni Magyar Kupa-mérkőzésen megkapta a lehetőséget Kuttor Attila vezetőedzőtől a borsodiak első csapatában is.

A Kövesd már 4–0-ra vezetett, amikor Földi a 70. percben csereként beállt és nem is kellett sok idő ahhoz, hogy betaláljon: két perc elteltével remek lövése úgy landolt a hálóban, hogy a Kerület játékosa, Nagy Olivér már csak beljebb tudta segíteni a labdát. A 85. percben aztán jött a második Földi-gól is (csapata hatodik találata volt ez), Szakály Dénes beadását passzolta a hosszú sarokba.

A fiatal tehetség érthetően boldogan értékelt a találkozó lefújása után.

„Remek eredményt értük el, hiszen magabiztosan továbbjutottunk, és nagyon örülök neki, hogy gólokkal tudtam bizonyítani. Az előző hétvégén, az Újpest elleni bajnoki mérkőzésen már a kispadon ültem, ezért bíztam benne, hogy a III. Kerület elleni kupameccsen lehetőséget kapok. Következő célom az, hogy NB I-es találkozón is pályára lépjek! Nyár óta egyébként az első csapattal edzek, ezért nem volt nehéz felvenni a felnőttfutball ritmusát” – ecsetelte a Váci Naplónak a találkozó után Földi Botond. (képünkön: Földi Botond [jobbra])