Kiss Zsolt javaslata: kamerák és hulladékudvar

Illegális hulladékudvart hoztak létre helyiek és környékbeliek Máriaudvaron, olyanok, akiket szüleik nem tanítottak meg arra, hogy ne szemeteljenek. Kiss Zsolt (MSZP) önkormányzati képviselő kedden a helyszínen igyekezett felhívni a figyelmet arra, hogy égetően szükség lenne megoldásra.

A képviselő szerint az elsődleges cél egy hulladékudvar létrehozása lenne és az olyan helyek bekamerázása, amelyeken előszeretettel rakják le illegálisan a szemetet.

– Ez egy nagyon-nagyon rossz út – fogalmazott Kiss Zsolt. – Lehetőséget kell adnunk az embereknek, hogy legyen hova legálisan lerakni a lomokat, építési törmeléket. Másrészt tettem javaslatokat arra, hogy ezeket a területeket minél hamarabb kamerákkal lássuk el, és ezeket bekössük a közterület-felügyelethez. Onnan akár azonnali intézkedéssel, tettenéréssel is meg lehetne fogni az elkövetőket. Sajnos a javaslataimat a városvezetés eddig nem vette figyelembe – mondta.

Elhangzott még, hogy javaslatot tett a költségvetés tárgyalásánál, hogy a volt Peti bolt felújítására szánt 11 millió forintot csoportosítsák át a kamerarendszer fejlesztésére és inkább adják el az ingatlant.

– Azt gondolom, hogy a jelenlegi városvezetők nem jól állítják fel a fontossági sorrendet, pedig inkább ezekre kellene a pénzt elkölteni – tette hozzá.

Példaként hozta Szegedet, ahol az illegális hulladéklerakóhelyeket bekamerázták, valamint a közterület-felügyelettel közösen a hulladékszállító cég zöldkommandót hozott létre. A működésük alatti két hónapban már hatvan feljelentést tettek. Úgy tudjuk, a jó példáért nem kell messzire menni, Nagymaroson is hasonló a helyzet, ott is kamerákat szereltek fel, illetve több zsák illegálisan lerakott szemetet „túrtak” át és tettek több esetben feljelentést. ♦


ARCHÍVUM
Egyelőre szélmalomharc folyik az illegális lerakókkal