Gwyneth Montenegro 12 évig dolgozott a szexiparban. Ő az, akiről korábban megírták a lapok, hogy több mint tízezer férfival feküdt le. Az egykori escort most azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a Daily Mail Australiának elmondta: ha egy férfi megcsalja a párját, arról leggyakrabban a nő tehet.
Tapasztalatai szerint nagyjából minden második férfi hűséges a kapcsolatában. A megtartásáért igenis sokat tehet a nő: egyszerűen csak figyelnie kell arra, hogy a férfit boldoggá tegye – ahogy a nő is joggal várja el, hogy boldoggá tegyék. A szakértő szerint a férfi akkor lesz hűtlen, ha boldogtalannak érzi magát, és itt nem is feltétlenül a fizikai, hanem a lelki kielégítettségre gondol – írja a cikket idézve a 24.hu.
Montenegro azt tapasztalta, hogy a férfiak nem feltétlenül akkor keresik egy escort társaságát, ha nincs otthon elég sűrűn szex, hanem akkor, ha van, de a párjuk szükséges rosszként fogja azt fel, és kelletlenül áll hozzá a dologhoz. Ha a férfi nem tudja magát férfinak érezni, ki fog lépni a kapcsolatból. Szerinte a kapcsolatokat leginkább az teszi tönkre, ha valamelyik fél belekényelmesedik. Ezért is nagyon fontos, hogy adott esetben a felek merjenek változtatni.
A ma már íróként is tevékenykedő ausztrál nő szerint, ha a férfi félrelép, annak világos jelei vannak: egyik pillanatról a másikra sokkal magabiztosabb lesz; új, korábban nem alkalmazott pózokat vet be a hálószobában, és jobban vigyáz arra, hogy a telefonjához csak ő férhessen hozzá.
Az egykori escort azt is elmondta, mi az a tíz ok, ami miatt a férfiak leggyakrabban félrelépnek, íme:
» kielégítetlenség,
» be nem teljesült vágyak,
» bosszú,
» váratlan találkozás,
» lelki kielégületlenség,
» kíváncsiság,
» a férfiasság bizonyítása,
» társaság hiánya,
» csoporthatás (társadalmi nyomás),
» a szex nem megfelelő gyakorisága. ♦