Visszavonta a Duna-partra tervezett vízi megállóhely környékére tervezett beruházási szándékát Gyulay Zsolt, a Váci Karakán Kajak-kenu Sportegyesület elnöke. Az önkormányzat márciusi ülésén ötven évre bérbe adott több területrészt azzal a céllal, hogy azokon a csónakházhoz kötődő sport- és vendéglátó létesítmények épüljenek. Az elképzeléssel egy civil kerekasztal is foglalkozott, s bár nem zárkózott el a fejlesztésektől, további egyeztetést és tájékoztatást kért.
„Ismeretekkel egyelőre nem rendelkezünk a tekintetben, hogy egy vízi turisztikai megállóhely – főképp egy olyan helyszínen, ahol ezidáig vízi turizmus nem volt (mivel az kizárólag a kis-Duna szakaszra koncentrálódott), milyen mértékű és arányú bevételekkel, kiadásokkal jár, emellett felvállalható-e további, jelenleg elhanyagolt területeken sportlétesítmények kialakítása, azok minőségi karbantartása. Ezek okán tartunk attól, hogy ez a tevékenység veszélyezteti fő célkitűzésünk, a vízi turisztikai megállóhely leendő rentábilis működtetését” – olvasható a levélben, amit Gyulay Zsolt egyesületi elnökként Fördős Attila polgármesternek küldött.
Hozzátette: azt tapasztalták, hogy ezen területigényük miatt „néhány városi képviselő, illetve a hozzájuk tartozó civil körök nemtelen politikai támadást intéztek ellenük”, ezek negatívan érintették őket. Az ezekből fakadó gyanút „el szeretnénk kerülni, azt határozottan visszautasítjuk, ellenben nem szeretnénk, hogy ezen politikai támadások a vízi turisztikai központ megépülését is célkeresztbe vegyék, így a magunk, mint sportolók részéről az építkezés elősegítésére és kizárólag ezen létesítmény üzemeltetésének előkészítésére szeretnénk egyelőre a jövőben koncentrálni” – írja Gyulay Zsolt.
[irp posts = ‘37795’]
Mint megírtuk, a márciusi testületi ülés után ellenzéki képviselők azt kifogásolták, hogy minden előzetes egyeztetés nélkül olyan városi területeket adna bérbe az önkormányzat, amelyek a Duna-parti közösségi térhez tartoznak. Nemrég tartottak egy civil fórumot is a témában, ahol a résztvevők egyetértettek a turisztikai és sportfejlesztésekkel, de azt kérték, hogy a konkrét tervekről kapjon a nyilvánosság tájékoztatást és a végső döntésnél vegyék figyelembe véleményüket.
[irp posts = ‘38804’]
A téma, a holnapi, csütörtöki ülés napirendjén szerepel, s a képviselők szavazásukkal megerősíthetik, hogy a kérésnek megfelelően visszavonják a márciusban meghozott két határozatukat. (képünk illusztráció) ♦