Mostanában az egyik legnagyobb siker a tévénézők körében a Csernobil című film ötrészes darabja, amely rendkívül élethűen és a készítők szándéka szerint történelmi hűséggel mutatják be, hogy mi vezetett a világ egyik legnagyobb atomkatasztrófájához. Bár a hivatalos közlések szerint azóta jelentősen szigorúbbak lettek az előírások és biztonságosabbak az atomerőművek, Fukushima óta tudjuk, hogy nincs tökéletes biztonság. Már Murphy is megmondta: ami elromolhat, az előbb-utóbb el is romlik.
A csernobili atomerőmű-baleset 1986. április 26-án történt az ukrajnai (akkor a Szovjetunió tagállama) Pripjaty és Csernobil városok melletti Vlagyimir Iljics Lenin atomerőműben. Ez az eset volt az atomenergia felhasználásának történetében a majaki 1957-es Kistim-tragédia után a legsúlyosabb katasztrófa. A baleset következtében radionuklid került a légtérbe, aminek 70 százaléka jutott Fehéroroszország területére.
A balesetet megelőző nap a kezelőszemélyzet kikapcsolta a reaktor vészhűtési rendszerét, majd a berendezés diszpécseri utasításra még fél napig vészhűtés nélkül üzemelt, így a 4-es reaktorblokknál gőzrobbanás következett be. A szovjet vezetés utasítására a történteket megpróbálták eltitkolni, ám végül a világ svéd tudósoktól szerzett tudomást a balesetről, ők ugyanis sugárszennyeződést észleltek.
„Még sokkal inkább, mint az általam elindított peresztrojka, Csernobil volt talán a Szovjetunió öt évvel később bekövetkező összeomlásának igazi kiváltó oka. A csernobili katasztrófa valójában igazi fordulópontnak bizonyult: volt egy, a szerencsétlenséget megelőző korszak, és volt egy ettől teljes mértékben eltérő korszak a katasztrófa után” – nyilatkozta egy interjúban Mihail Gorbacsov, az SZKP főtitkára, a Szovjetunió elnöke a Le Figaronak.
A lakosság kitelepítése a sugárszennyezett területről csak 36 órás késéssel kezdődött meg. A védőépületek hiánya miatt radioaktív hulladék hullott a Szovjetunió nyugati részére, valamint Európa más részeire – köztük Magyarországra – és az Egyesült Államok keleti részére. Május 4-ig a Csernobil körüli 30 kilométeres zónából közel 130 ezer embert telepítettek ki.
A mai Ukrajna, Fehéroroszország és Oroszország területén hatalmas területek szennyeződtek, nagyjából 320 ezer négyzetkilométeres területet érintett a robbanássorozat. Megközelítően 200 ezer embert kellett kitelepíteni. Mintegy nyolcszázezer sorkatonát és szolgálatba behívott likvidátort küldtek a katasztrófa helyszínére, akiknek átlagéletkora 33 év volt.
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség 56 közvetlen áldozatot tart nyilván: 47 munkást és 9 gyermeket, akik pajzsmirigyrákban haltak meg. A korai becslések 30-40 ezer halálesetről szóltak, végül az ezzel összefüggő betegségekben elhunytak számát 4000-re korrigálták. A helyi lakosok hajlamosak a sugárterhelésnek tulajdonítani a rossz egészségi állapotukat és szinte valamennyi egészségügyi problémát, ezért szerintük a Csernobillal összefüggő halálesetek száma lényegesen magasabb.
A baleset idején uralkodó időjárás és az azt követő napok változó irányú légáramlási viszonyai szeszélyes pályákon vitték szét Európában a radioaktív anyagokat. Az időjárás kegye folytán a magyar lakosság a környező országokhoz képest kis sugárterhelést kapott. A rádióaktív felhő április 29-én a késő esti órákban érte el hazánkat. A legszennyezettebb terület Budapest volt – és a közelség miatt Vác is kapott belőle -, a fővárosinál kisebb szennyezést mutattak ki a Dunántúlon és Észak-Magyarországon. Budapest cézium-szennyezettsége legalább százszor kisebb volt, mint azoké a fehérorosz, ukrán és orosz területeké, ahonnan a lakosságot kitelepítették.
Magyarországon nem észleltek változást a gyermekkori leukémiás, limfómás és pajzsmirigydaganatos megbetegedések gyakoriságában. Vizsgálták a fejlődési rendellenességekkel született csecsemők számának alakulását is, de sem a területi, sem az időbeli megoszlásban nem volt kimutatható semmiféle, a csernobili baleset utóhatásának betudható növekedés.
Emlékeznek még rá? Május 1-én úgy vonultak az emberek az utcákon, hogy nem tudták, mi lebeg a fejük felett. Később, amikor előbb a hivatalos közleményt beolvasták, majd egyre több információ került nyilvánosságra, fontos intelmek hangzottak el: ne fogyasszunk például salátát, mert a nagy levelekre leülepedhetett a rádióaktív por. A háttérben az akkori állami gépezet is beindult. „Az Ipari Minisztérium részére javasoltuk egy millió db jódtabletta legyártását, amely 100 ezer ember védelmét biztosíthatja. A gyártást megkezdték. A Belker. Minisztérium mérő laboratóriumai 4-től mérni fogják a Szovjetunióból beérkező élelmiszereket” – olvasható egy, csak nemrég kutathatóvá vált feljegyzésben.
A világ számos országában bezárják, más helyeken fejlesztik az atomerőműveket. A kérdés aktuális: de vajon melyik a jó döntés? ♦