Már a legöregebb váciak is alig emlékeznek a volt öntőiskolára, a fiatalabbak pedig a helyén működő Király Endre iskolát emlegetik, talán nem is tudva, milyen nagyszerű emberről kapta nevét a mai alma mater. A kiváló mérnök kalandos élete alig ismert a közvélemény körében: sokan nem is hallottak róla, hogy Király Endre volt katonai síoktató és nemzetközileg elismert mérnök, s kedvtelésből festett is. Családja anyagi problémáit felvető feleségének gyakran így válaszolt: „Tudod, hogy nem pénzért dolgozom”.
Király Endre 1892. augusztus 28-án Selmecbányán született. Apja Király Ernő (1855 – 1933) földrajz-történelem szakos tanár, édesanyja Kuszmann Aranka (1859 – 1955) Szepesszombatról. Három lánynak és két fiúnak ad életet.
Endre Selmecbányán tölti gyermekéveit, itt jár iskolába, majd 1910-ben az evangélikus líceumban érettségizik. 1914 júliusában megszerzi selmecbányai Bányászati és Erdészeti Főiskolán a vaskohómérnöki diplomát. Hazafias érzelmektől fűtve 1914 októberében Lajos öccsével együtt önkéntes katonai szolgálatra jelentkezik. Először Mariazellben katonai síoktatóként működnek, majd mint sífelderítők a Keleti-Kárpátokban harcoló ezredhez kerülnek. 1915. április 1-én mindketten orosz fogságba esnek – olvasható a család által publikált életrajzban.
Öt és fél évi szibériai (Csita) fogság után 1920 októberében Kínán át térnek vissza Selmecbányára. Az öröm mellett sok az üröm. A trianoni békediktátum elcsatolja a Felvidéket Magyarországtól, s a Király családot a cseh kormány kiutasítja Csehszlovákiából. Így a család 1920 novemberében Budapesten telepszik le. Élete nagy fájdalmát okozta Trianon. A Felvidék elvesztése soha be nem hegedő sebet ejtett lelkén.
Király Endre 1920. december 2-án megkezdi mérnöki pályafutását a Dr. Lipták és Fia gyárban Pestszentlőrincen. 1921 márciusában leteszi Sopronban, a Selmecbányai Erdészeti és Bányászati Főiskola jogutódjánál a még hiányzó államvizsgát és ezáltal okleveles vaskohómérnöki minősítést nyer.
Mérnöki tevékenységét 1926-tól a Fonó Miklós Gépgyár Rt-nél folytatja. 1928-tól szaktanári állást vállal az Újpesti Magyar Királyi Állami Fa- és Fémipari Szakiskolában, ahol 1948-ig tanít. 1943-ban kinevezik az iskola címzetes igazgatójává.
1947-ben az Iparügyi Minisztérium megbízásából megszervezi a volt Bőripari Iskola helyébe a váci Öntőipari Szakiskolát, amelynek összeállítja a tananyagát, órarendjét. 1948 őszén kinevezik az öntöde főmérnökének, minek következtében feleségével és három gyermekével, Ernővel, Gézával és Máriával Vácra költözik. Itt kidolgozza a szakiskolai oktatást, és mint az öntöde főmérnöke, megtervezi az új öntőcsarnokot két kúpoló kemencével, és új eljárásokkal teszi hatásosabbá az öntészetet.
Mérnöki számításait magyar (Gép, 1952) és külföldi lapok is közlik (Werkstattstechnik-Maschinenbau, 46 Jg, 1956, okt.; Klingenberg Technisches Hilfsbuch, Springer – Verlag, 1960). Mindezt szinte „kedvtelésből”, örömmel és élvezettel teszi. Családja anyagi problémáit felvető feleségének így válaszol: „Tudod, hogy nem pénzért dolgozom”. Tudásával, önzetlenségével, nyugodt természetével, szelíd jóindulatával megnyeri kollégái szívét és ő lesz az intézet „Bandi bácsi”-ja.
1955-ben munkásságáért Munka Érdemrend kitüntetést kap. Bár ember- és igazságszeretete a demokratikus elvek elfogadására ösztönzik, politikai szerepet nem vállal, és nem csatlakozik politikai párthoz.
Gyermekei 1956 decemberében elhagyják Magyarországot, és Svájcban kezdenek új életet. Feleségével 1958 végén kiköltözik Svájcba. Miután a nyugdíjáról le kellett mondania (ez volt az egyik feltétele a kivándorlásnak), a delémonti Four éléctrique S.A.-ban vállal állást. Itt 11 éven át dolgozik, mint műszaki tervező, ami lehetővé teszi az „öregségi” (a svájci nyugdíj egyik pillére) befizetését és későbbi juttatását. 1970-ben, 78 évesen véglegesen nyugdíjba megy.
De ekkor sem pihen. A magyarság iránti mély szeretete, a magyarság létéért és fennmaradásáért érzett aggodalma, a magyar őstörténet és nyelvünk eredetét kereső írások felé vezetik. A sumér-magyar nyelvrokonság lehetősége lelkesíti. Szakmunkákat olvas, levelez a világ legkülönbözőbb táján élő tudósokkal, tanulmányokat ír.
1976-ban feleségével Lausanne-ba költözik, leányuk, Mária közelébe. Bár 84 éves, boldogan űzi élete másik nagy szenvedélyét: a festészetet.
De az idő az ő erős szervezetét is megrongálja. Szívgyengeségben szenved, fáradékony lesz, s bár szemében él még az alkotás lángja, akvarelljei idővel mindig kisebbek lesznek. 1987. november 11-én a halál elragadja őt szeretteitől.
A volt váci Öntőipari Szakiskola jogutódja, a mai Király Endre Szakgimnázium és Szakközépiskola 1994 óta viseli a nevét. ♦