Az elmúlt időszakban meglehetősen sokat lehet hallani a klímaváltozásról, a folyamatos felmelegedésről, és az ennek következtében fennálló veszélyekről. Tanulmányaim és érdeklődési körömnek köszönhetően sikerült egy kicsit jobban belelátni mindebbe, és rádöbbentem, hogy sem a hírek, sem az iskolákban lévő lehetőségek, órák nem elegendőek ahhoz, hogy az átlagember mélyebben megismerkedjen mindezzel, és rájöjjön a probléma valódi forrására. A teljes cikket csak előfizetőink olvashatják, illetve megtalálható a Váci Napló 34-es számában.
A téma meglehetősen nagy, magába foglalja a népesség ugrásszerű növekedését, az emberiség növekvő igényét, a klímaváltozást, levegő-és zajszennyezést, vízgazdálkodást, és a biológiai sokféleség kérdését. Valójában különböző területekről van szó, de egyvalami mindegyikben közös: az ember, aki mindegyik területnél jelen van. Példaértékűen nézzünk néhány megdöbbentő információt és tényt. Jelenleg az ember annyi házi- és haszonállatot tart, amelynek össztömege hétszer annyi, mint tízezer évvel ezelőtt a gerincesek össztömege volt. Az igényünk és elvárásunk folyamatosan növekszik, melynek hatására több állatot tartunk, amelyek több gázt is bocsátanak ki. Ez egyértelműen negatívan hat a klímaváltozásra, nem véletlen, hogy a fokozatos felmelegedés bőrünkön érezhető.
A probléma csak az, hogy a felmelegedés következtében a biológiai fajok száma fokozatosan csökken. Az eddig élt élőlények körülbelül 25 %-a kipusztult, és körülbelül 25%-a van jelenleg is veszélyben. Mindezen kívül nézzük meg a tengereket, óceánokat, amelyek telis-tele vannak úgynevezett szemétszigetekkel. A Csendes-óceán szemétszigete körülbelül 4,5 millió négyzetméter. Ezt a számot viszonyítsuk Magyarország területéhez, amely körülbelül 90.000 négyzetméter, így könnyen kiszámítható, hogy majdnem 50 Magyarországnyi szemét úszik ma az óceánban. Ezt a számot látva mindannyian rádöbbenünk, mennyire súlyos problémáról is van szó.
[sam_pro id=0_5 codes=”true”]
Mind idáig, ha megnézzük a leírtakat, az emberi igények és a növekvő népesség miatt az állatok mennyisége sokkolóan növekszik, amelyek a közlekedés által kibocsátott gázokkal egyetemben hozzájárulnak a felmelegedéshez. A felmelegedés javarészt számos élőlényt pusztít el és irt ki, amelyek a tengerben és óceánban az általunk okozott és eldobált szemétmennyiségtől is szenvednek, nem beszélve a víz romlásáról.
A leírtak következtében kezdünk végre gondolkodóba esni, hogy lehetséges, tényleg baj van a világban? S ami a legmeghökkentőbb, hogy talán velünk van baj a világban?
Egyetlen szóval sem állítom, hogy mi, magyarok fogjuk megváltoztatni a világot, de azt biztosra tudom, hogy valahol el kell kezdődnie ennek a változási folyamatnak.
Buzgóságom révén én a hulladékmentesség kérdésére kerestem a megoldást, és sikerült beszélnem a Zöld Híd egyik munkatársával, aki volt olyan kedves, hogy személyesen fogadott a telepen. A találkozás során lehetőségem nyílt bepillantani a „színfalak” mögé, mert látni akartam a saját szememmel, mi lesz a szemetünkkel, és tudni akartam, van-e értelme szelektíven gyűjteni a hulladékot. Nem kellett sok hozzá, hogy lássam, nagyon is van értelme, sőt…
Őszintén mondhatom, minden embernek látnia kellene, ami a való életben ott zajlik. Hozzáteszem, lehetőség van az iskoláknak, óvodáknak, különböző szervezeteknek előadót hívni, aki mesél az ottani munkáról, és a hulladék problémájáról. Az egészből mi innen, a városból csak annyi látunk, hogy elvszik a szemetet. Na de hogy helyileg hová, mi lesz vele, ki csinálja az ottani munkát, és mi zajlik ott, azt senki nem tudja.
Amikor megérkeztem, sokkoló látvány fogadott. Legalább három, óriási szemétkupac tárult elém. Talán mindegyik kb. háromnegyed focipályányi méretű lehetett 20-30 méter magasságba nyúlóan, de ők sem tudták megmondani, milyen nagy lehet. A három szemétkupacból kettő be volt temetve földdel, azokon már kinőtt a fű. Ezek a dombok azok, amelyeket mi „termelünk” körülbelül 3 év alatt a hanyagságunkkal. Ennyi idő kell, hogy egy ekkora kupac létrejöjjön, és mindez telis-tele van nem lebomló anyagokkal. Ide kerül az összes pelenka, törlőkendő, fogkefe, fogkrém, a palackos tejszínhab, fültisztító pálcika, stb. Ezekkel nem lehet mit csinálni, eltemetik, mintha mi sem történt volna. Fontos viszont, hogy az a szemét, amelyet nem gyűjtünk szelektíven, és ide kerül, futószalagon még átvizsgálják, és ott ki tudnak szűrni még néhány dolgot.
A telep másik részén a szelektíven gyűjtött hulladék válogatása zajlott emberek által és szalaggal. Körülbelül 30 ember válogatta kézzel, mindenki más-más típust. Valaki csak konzervet gyűjtött, valaki éppen vizes palackot, vagy a zacskókat, szatyrokat. A futószalag a fémet válogatta. A szétválogatott hulladékot összetömörítik, felbálázzák, és úgy megy tovább a különböző gyárakba, hogy újrahasznosítsák.
Megemlítendő viszont, hogy csak azokat a dolgokat válogatják ki újrahasznosítás céljából, amelyek viszonylag tiszták. Tehát hiába dobunk be egy zsebkendőt, egy szalvétát, vagy egy ételes műanyag dobozt, azok nem lesznek újrahasznosítva. Minimális öblítés kell (ha épp kezet mosunk, annak a vize tökéletes erre a célra). A szalvéta, zsebkendő kérdésre tudnám javasolni a külön gyűjtést, és bográcsozásnál, sütögetésnél való elégetését.
A telep legvégében a zöldhulladékot találtuk. A zöldhulladék tartalmazza a növényeket, levágott füvet, illetve a zöldségeket, gyümölcsöket, de az ételmaradékot nem. Maga a zöld szatyor is lebomló anyagból készül, amely 28 nap alatt bomlik le. A zöldhulladékot kupacokba rakják, időnként öntözik, időnként pedig letakarják, hogy ne érje a nap, majd ledarálják. Amikor teljesen összeérik, különböző cégek és boltok tudják árusítani, így teljes mértékben újrahasznosul.
Az ember azt hiszi, jó, amit csinál, nem kell odafigyelni a szemetünkre. Én úgy gondolom, ez egy olyan téma, amit viszont nem lehet túl komolyan venni. Sokan védekezően tartják fel a kezüket és mondják, hogy ők nem szemetelnek. Bármennyire is fáj, el kell keserítenem mindenkit, mindannyian szemetelünk, amikor a kukába belerakjuk azt a töménytelen mennyiségű hulladékot, aminek körülbelül a felét biztosan lehetne még szelektíven gyűjteni. Attól, hogy nem az utcára dobom szét a szemetemet, attól az még ott van. A legmeghökkentőbb pedig, hogy nagyon sok dolog úgy kerül a kukába, hogy csupán néhány másodpercig használtam, majd lemondok róla, és felszegett orral másra hárítom annak elszállítását, eltüntetését. A szomorú benne az, hogy attól az a szemét még ugyan úgy létezik, csak bennünket már nem érdekel, mert nincs vele gondunk.
Lehet ezt így csinálni, csak tényleg ne csodálkozzunk majd, amikor néhány év múlva, mikor a népesség már nem 7,5 milliárd fő lesz, hanem 10 milliárd feletti, és a probléma egyre súlyosabb lesz. Még lehet tenni ellene. Rajtunk múlik, csak egy kis odafigyelés kell. Megnézni, mi lapul a szemetesben, és elgondolkodni, mit lehetne még szelektíven gyűjteni abból, vagy mi az, amit esetleg ki lehetne váltani természetesebbre, lebomlóra. Odafigyelni, hogy a törlőkendőből lehet elég lesz négy darab, nem kell az az ötödik a gyermek tisztába rakásakor. Akár elgondolkodni a fa fogkefe lehetőségén, ha már mindegyik darab megy a földbe, úgy, ahogy van. Igen, hiába tesszük azt a szelektíves zsákba, azt nem hasznosítják újra, eltemetik a föld alá. Persze erre jönnek a kifogások, hogy a fa fogkefe sokkal drágább.
Ilyenkor el kell gondolkodni, hogy valójában lecseréljük a fogkefénket kevesebb, mint három hónap alatt? Ha nem, már meg is jött a válasz: belefér az a fa fogkefe. S talán lehet, hogy még a palackos tejszínhabról is le tudok mondani, és keresek egy másikat, aminek hasonló az íze. És még akár a műanyag fültisztító pálcikát is le tudom cserélni fa fültisztító pálcikára. Ennyi az egész. Szinte mindennek van alternatívája, vagy meg lehet oldani, hogy szelektíven gyűjtsünk még újabb dolgokat, mint például komposztáljunk az udvaron. Egy m2-t igényel, nem többet, és meg is van oldva. Csak egy parányi odafigyelést igényel, semmi többet.
A cél tehát egyértelműen egyfajta körforgásos gazdaság kialakítása. Amit megveszünk, azt juttassuk vissza, hogy újra lehessen hasznosítani. Ha mindenki csak egy kicsit figyelne oda minderre, lényegesen kevesebb szemetet termelnénk, és lényegesen több mindent lehetne újra felhasználni.
Remélem, néhányunkhoz eljutott ez az üzenet. Nem kérem, hogy az egész háztartás 180 fokot forduljon a hulladékmentesség irányába, de kisebb változtatásokra igenis szükség van. A fenntarthatóság nagyon fontos, főleg jelenlegi világunkban, mikor valójában a jövőnk múlik mindezen. Kérlek, gondolkozz el ezen, és segíts, hogy együtt változhassunk! (Kovács Roberta) ♦