Ebben az évben is megszervezi az ingyenes szlovák nyelvtanfolyamot a Váci Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat – tájékoztatta lapunkat dr. Alt Gyula a szervezet elnöke.
Elmondta: mint minden évben így idén is lesz szlovák nyelvtanfolyam, amelyen bárki részt vehet. Hozzátette: még lehet jelentkezni a tanfolyamra, egészen szeptember 20-ig.
Minden évben nagyon népszerű a már évek óta megszervezett képzés, sok munkavállaló és vállalkozó is igénybe veszi a tanfolyamot.
A képzés most is a Madách Imre Művelődési Központban kap majd helyet, és ismét Martina Pillingová nyelvtanár oktatja az iskolapadba ülőket.
Korábban írtunk róla, hogy már többen sikeresen zárták le a szlovák képzést és nyelvvizsgát is tettek, melyhez a nemzetiségi önkormányzat is nyújtott támogatást.
A tanfolyamra jelentkezni lehet a menczerne@gmail.com címen, vagy a 06-20/824-2096-os telefonszámon. ♦