Koronavírus: a zebegényiek nem kérnek a turistákból

A koronavírus itt van a nyakunkon, s az emberek többsége mindezt kellő komolysággal és nyugodtan veszi tudomásul. Figyel az intelmekre és megpróbál a lehetőségeihez képest alkalmazkodni az új szabályokhoz. Ezek közül talán a legfontosabb, hogy ha lehet, maradjunk a négy fal között, ne nagyon menjünk közösségbe: boltba, parkba, más helyekre. A zebegényiek pedig azt szeretnék, ha a turisták is elkerülnék most a települést.

Ehhez azt a sajátos megoldást választották, hogy a falu elejét jelző táblára ráragasztottak egy hirdetményt. Ebben egy kicsit csípősen fogalmazva azt kérik, hogy ne menjenek kirándulgatni feléjük az emberek, nem maguk miatt, hanem a Zebegényben élők biztonságára gondolva. Na, kaptak is ezért hideget-meleget a közösségi oldalon, ahol megosztották a cikkünkhöz mellékelt fotót.

Mint a Zebegény-Seer Begin oldal bejegyzéséből kiderül, a kiragasztott felhívást Máté Endre készítette a település lakóinak érdekében. Nem rosszindulatból tette, hanem felhívásként és kérésként. És bízik az emberek tudatos szabálykövető magatartásában ezekben a nehéz időkben!

„Felhívom az aggályoskodók figyelmét, jelenleg a kirándulás nem alapvető szükséglet. Tehát nem összehasonlítható egy célirányos, az alapélelmiszerek beszerzését szolgáló vásárlással. Az létfenntartás. A munkába járást sem szabad egyenértékűnek tekinteni a szabadidős tevékenységgel, a kirándulással és vendéglátással. Miért hozzák Európa szerte a legkeményebb szankciókat a kormányok, hogy leállítsák az idegenforgalmat? Mert sajnos ez az egyik legnagyobb, a vírus terjedését szolgáló ágazat. Zebegény szereti és várja a kirándulókat. De most kér is egyúttal, hogy a kormány szabályaira való kellő tekintettel ne jöjjenek feleslegesen Zebegénybe!” – olvasható.

Mert ezáltal veszélyeztetik a kis településszerkezetű község lakóinak egészségét – érvelnek. „Önök sem örülnének ha 1500-an lófrálnának az utcájukban céltalanul és a koronavírus fertőzés is betörhet a magánszférájukba. A zebegényiek nem jártak ki az utcákra, mert betartották zömmel a szabályokat. Gondoljanak csak bele mindazok, akik most ezt a felhívást nem értik meg, bárhol is laknak, a közvetlen lakókörnyezetüket ellepnék az embertömegek. Akkor, amikor ez a vírusjárvány ezrével szedi naponta az áldozatait” – olvasható.

„Tényleg ennyi eszetek van nektek is? Na jó, soha többé nem hagyok ott pénzt. Nem megyek oda kajakozni, zabálni – inni” – reagált valaki kommentben. „Most lelkiismeret furdalásom van, egy hete zebegényi rétesért mentünk. Többet nem megyünk” – írta valaki más. „Kedves Zebegényiek! Ha bejöttök Vácra élelmet vásárolni, az baj. Veszélyeztetitek az ott élők életét. Már a Zebegény táblánál forduljatok meg, vagy el sem induljatok. Ott is van bolt, vásároljatok helyben. Biztosan még olcsóbb is” – válaszolt egy váci facebookozó.

Jelentkeztek a kezdeményezés támogatói is. „Ennyi ostoba honfitársammal ritkán találkozom. Nézzen mélyen mindenki magába, használja a fejét és ne siránkozzon egy hónap múlva, hogy miért kell majd a lakásban ülnie még júliusban is, továbbá miért veszítette el az összes hatvanöt feletti közeli hozzátartozóját, barátját, szomszédját, ismerősét” – áll a hozzászólásában.

E sorok írásakor már a kétszáz felé közelít a kommentek száma e bejegyzésnél. Egy biztos: akármi is a véleménye az embereknek, a legbiztosabb megoldás a mostani járvány esetén az, ha mindig betartjuk a szabályokat. ♦