kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

Koronavírus: Vácon a foglalások 99 százalékát lemondták

hirdetés
dunaelektro banner (1400 x 230 képpont)

Sokakat érint rosszul a járvány miatt kialakult helyzet Vácon is. Boltok, vállalkozások döntöttek úgy, hogy egy időre bezárnak. Az éttermek már csak kiszállításra főznek, a szálláshelyek elnéptelenedtek. Vác kihalt. Sokan sokféleképpen igyekeznek segíteni. A Vendégvárók Váci Egyesületének elnöke, Fónagy István azt mondja, mivel szinte az összes foglalást lemondták a Fónagy & Walter Vendég- és Borházban, ezért szabadidejében igyekszik több helyen is helytállni.

– A vendégház falába beépített Enni adok – enni kapok szekrényt folyamatosan fertőtlenítjük és töltjük a vállalkozók által adományozott élelmiszerekkel, amit a Facebook oldalon nyomon lehet követni! Emellett mindennap a Szent László Kórháznak, majd a Bethesda Gyermekkórháznak segítek, utána 3-4 váci idős embert látogatok meg, ennivalót viszek nekik, és gyógyszereket váltok ki, de az egyik mozgássérült hölgynek a napi teendőkben is segítek – mondja.

Sajnálattal tapasztalja, hogy a világban történő súlyos járványnak, úgy Európában, mint Magyarországon és a Dunakanyar bal partján lévő városunkban is a kereskedelem, a vendéglátás és a turizmus is áldozatul esett.

– Míg 2019-ben durván 33 ezer vendégéjszakát regisztráltunk a hozzávetőlegesen 450 kényelmes, váci szálláshelyről, addig most június 15-ig a foglalások 99 százalékát törölni kellett, így a belföldi és a külföldi vendégek érkezése ebben az évben bizonytalan – mondja Fónagy István. Bár mind az éttermek, mind a szállásadók minden egészségügyi, hatósági előírást betartanak, mégis az üzletek részben vagy teljesen bezártak, az éttermek 15 óráig tartanak nyitva, de többen a bezárást választották – teszi hozzá.

– Én bízom a Kormány segítségében – mondja. Az egyesület vezetője arról is beszélt a Váci Naplónak, hogy a városi képviselőtestület segítségében is reménykedik, hogy esetleg a bezárt boltok, illetve a kieső bevételek miatt mérséklik a bérleti díjakat.

A munkahelyek elvesztése sajnos már tapasztalható, nem csak a kereskedelemben és a turizmus területén. A veszteség felbecsülhetetlen, a dolgozók a vendégek visszacsábítása nagyon erős marketing folyamat lesz.

Arra a kérdésre, hogy mikor állhat helyre a rend, még az egyesület vezetője sem mert válaszolni. Mint mondta, nem bocsátkozna jóslásba. De azt már szerinte most biztosan látni, hogy nagy károkat fog okozni a helyi vállalkozóknak a koronavírus.

A Vendégvárók Váci Egyesülete egy program keretében igyekszik összefogni az önkéntes segítőket, támogatókat, akik segítségével élelmiszercsomagot, készételt, gyógyszert, és kisebb házi munkát elvégezve segítenek a rászorulóknak. Aki csatlakozni szeretne hozzájuk, az Fónagy Istvánnál a 06-30/961-5116-os telefonszámon jelentkezhet.

Ő is arra buzdít mindenkit, hogy amikor véget ér a járvány miatti helyzet, akkor mindenképpen a magyar, azon belül pedig a helyi termelőket támogassa azzal, hogy megvásárolja portékáikat.

A Vendégvárók Váci Egyesülete egyébként december 6-án ünnepli 20 éves megalakulását. Reméljük, hogy akkor már az egész város velük ünnepelhet majd. ♦