Érdekes interjút hallhattak a Klubrádió hallgatói csütörtökön a Reggeli gyorsban. A nyugalmazott váci püspök, aki azóta is nagy lendülettel dolgozik az általa meghirdetett karitatív programon, természetesen a jelenlegi helyzetről is beszélt. Sokan feltették a kérdést Beer Miklósnak, hogy mi lesz, ha véget ér a járvány. „Nagy baj lenne, ha ugyanott folytatnánk az életünket, mint előtte. Tanulni kell ebből a helyzetből, megszelídülni, szolidárisabban viselkedni egymással a jövőben” – válaszolta.
Beer Miklós önkéntes karanténba vonult, és, ahogy a Népszavának elmondta, nem emlékszik olyanra, hogy önként bezárják a templomaikat.
A püspök a Klubrádióban arról is beszélt: minél tovább tart ez az állapot, hogy kijöttek a templomokból, nem tartanak istentiszteleteket, annál inkább rácsodálkoznak arra, hogy ugyanúgy megmarad a közelség Istenhez és egymáshoz. Vannak más formái is annak, hogy keressék egymást, tudjanak egymásról, mint például a rádió, a televízió vagy az internet.
„Ez a helyzet tehát megfoszt a megszokott keretektől, de ráeszmélhetünk, hogy mennyi lehetőségünk van. Több időnk van például átgondolni az életünket, vagy csak olvasni olyan írásokat, amelyekre még nem jutott időnk” – mondta Beer Miklós.
A járvány utáni időkkel kapcsolatban azt mondta: nagy baj lenne, ha ugyanott folytatnánk az életünket, mint előtte. Tanulni kellene ebből a helyzetből, közelebb kerülni egymáshoz, jobban átérezni egymás sorsát. Szerinte ez adna a jövőre nézve reménységet, hogy „talán kicsit megszelídülünk”, és jobban odafigyelünk arra, ami tényleg emberré tesz bennünket. Ez a szolidaritás, a törődés egymással, az önzetlen segítség.
Beer Miklós kedves gesztusnak nevezte, ahogy esténként egyre többen állnak ki ablakokba és tapsolják meg az egészségügyi dolgozókat. ♦